Rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti a Katolikus Karitász

2024. augusztus 27. 07:28 | behir.hu

Mintegy tízezer gyermeknek szeretné megkönnyíteni az iskolakezdést a Katolikus Karitász, az első csomagokat hétfőn adták át a szervezet budapesti központjában.

Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója közölte, a Legyen öröm az iskolakezdés! című országos akciójuk szeptember 15-ig tart, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést.

– Eddig több mint hétezer hívás érkezett a vonalra, valamint tárgyi adományokat és egyéb anyagi felajánlásokat is kaptak. A családokat felszereléssel vagy utalvánnyal segítik, hogy ne jelentsen számukra akkora anyagi terhet az iskolakezdés – mondta el az igazgató.

Spányi Antal, a szervezet püspök-elnöke arról beszélt, hogy sok családnak nem egyszerű feladat beszerezni az iskolai felszerelést, ezért szeretnének segítséget nyújtani a családoknak, hiszen a Katolikus Karitász küldetése, hogy ott segítsen, ahol szükség van rá.

– Természetesen minden problémát nem tudnak megoldani, de sok ember adakozásával, összefogásával lehetőségük nyílik arra, hogy számos család helyzetén könnyítsenek – hívta fel a figyelmet a püspök.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. július 24. 08:25
FEL