Nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát rendeznek a hétvégén Gyulán - galériával

2023. április 29. 19:32 | Vincze Attila

A hétvégén rendezik meg a Champions Trophy U9 nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornát Gyulán. A szombati napon lezárultak a csoportküzdelmek. A házigazda gyulaiak mellett a torna győztese kijut a júniusi ausztriai döntőre.

A résztvevők között ott volt a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U9-es csapata is. Az utánpótlás gárda edzője, Belicza Zoltán arról beszélt, hogy alapvetően nem támasztottak a gyerekek felé konkrét elvárásokat, de minden ilyen tornára felkészülésként tekintenek.

– Őszintén szólva külön nem is készültünk erre a tornára, egyszer-kétszer segített a nagyobb korosztályú csapat a klubban és tudtunk velük játszani mérkőzéseket, de azt kértem a fiúktól, hogy bátran játszanak, élvezzék a játékot és vállalják fel a párharcokat – jegyezte meg.

A torna házigazdája, a Gyulasport Nonprofit Kft. szakmai vezetője a behir.hu-nak kiemelte, hogy maga a Champions Trophy U9 versenysorozat ötlete egy osztrák cégtől származik, amely a felnőtt Bajnokok Ligája mintájára hozott létre az utánpótlás korosztály számára a megmérettetést. Zsurzs Péter elárulta, korábban megkeresték a szervezőcéget, így kerülhetett a selejtezőtorna Gyulára. Mint mondta, több száz hazai és nemzetközi focicsapat számára küldtek meghívót a sportesemény kapcsán, ebből pedig összesen 16 gárda – melyből 5 román – érkezett a hétvégi tornára. 

– A 16 csapatot kettő nyolcas csoportba soroltuk, mindenki játszott mindenkivel a csoportokban, így természetesen elég húzós volt a szombati nap a srácoknak, de próbáltunk az élmény mellett szakmaiságot is belecsempészni a tornába és úgy gondoltuk,  minél több mérkőzést játszanak a gyerekek, annál hasznosabb lesz nekik is, illetve az edzőiknek is, hisz abból látják, hogy a többi csapathoz képest milyen úton járnak – fogalmazott. 

A szombati csoportmeccsek után 8-8 csapattal kialakult egy arany és egy ezüst ág, vasárnap pedig az ő küzdelmeikkel folytatódnak a mérkőzések. A torna győztese kvalifikálja magát a júniusi ausztriai döntőre, melyen a házigazda gyulai korosztályos csapat automatikusan részt vesz majd. 

 

Galéria

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL