Rangos nemzetközi sportesemény érkezik Békéscsabára 2025 nyarán

2025. február 20. 08:13 | Fajó Attila

2025 júliusában Békéscsabán rendezik meg a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot – jelentette be Szarvas Péter polgármester még tavaly októberben. A rangos verseny előtt öt hónappal már zajlanak az előkészületek a békéscsabai repülőtéren.

2025-ben Békéscsaba lesz a házigazdája a vitorlázórepülő Európa-bajnokságnak. Szabó Péter, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke hangsúlyozta: a város repülőtere és időjárási adottságai megfelelőek a sportesemény lebonyolításához.

– Tavaly Lengyelországban voltunk Európa-bajnokságon, idén nagyon örülünk, hogy „hazai pályán” versenyezhetünk, hiszen a 2015-ös öcsényi verseny óta most térünk vissza először magyar helyszínre. 90 versenyző részvételére számítunk, plusz a kísérő és kisegítő személyzettel együtt 3-400 fővel tervezünk. A békéscsabai reptér adottságait ideálisnak találjuk és a helyi időjárási jellemzők is kedveznek a sportágnak. Az úgynevezett heavy szakágban, géposztályban három kategória képviselői mérik majd össze tudásukat: a 20 méteres kétüléses, a 18 méteres és az open, azaz szabad osztályú vitorlázórepülőgépek pilótái – részletezte. 

Szarvas Péter polgármester az önkormányzat 2024 szeptemberében megtartott képviselő-testületi ülésén bejelentette: a város 5 millió forintot különít el a szervezési költségekre.

– A Magyar Vitorlázórepülő Szövetséggel partnerségi kapcsolatban, közös szervezésbe fogtunk. Örömmel tölt el bennünket, hogy a város ismét rangos sporteseménynek adhat majd otthont. Már zajlanak az előkészítő munkálatok a repülőtér területén. A reptér munkatársai váltott műszakban hengerezik a fel- és leszállópályát – mondta el Békéscsaba polgármestere.

Az Európa-bajnokságot július 26. és augusztus 9. között tartják. Ezt megelőzően az önkormányzattal partnerségben már a július 10-től 20-ig megrendezendő magyar bajnokságnak is a csabai reptér ad majd otthont.

További programok »

Sport

Edzőtáborban az Energy Gym tagjai – Ebben az évben a kezdőké a főszerep

A hagyományoknak megfelelően ismét edzőtáborba hívta tagjait és versenyzőit a békéscsabai JALTE Energy Gym. A küzdősport egyesület idén a kezdőkkel indította az alapozást, emellett egy régen látott versenyző is a Baross utcai edzőteremben teljesítette a feladatokat. A leendő harcosoknak kell is majd az elvégzett munka, a ringes szakosztály tagjai több hazai versenyen mérik össze erejüket ellenfeleikkel.
08:25
FEL