Pontváró Fesztivál – Együtt várták az sms-t a békéscsabai fiatalok

2025. július 24. 12:22 | Osgyán Ágnes

Idén közel 130 ezren jelentkeztek valamelyik magyarországi egyetem szeptemberben induló alap-, osztatlan vagy mesterképzésére. A felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárait szerda este hozták nyilvánosságra. Az Egyesület Békéscsaba Ifjúságért a Csabagyöngye Stégen szervezett Pontváró Fesztivált, ahol a fiatalok együtt várták az eredményeket.

A rendezvény már délután négy órakor elkezdődött, az érdeklődők többek között különböző hivatásokkal és civil szervezetek munkájával ismerkedhettek meg. A programot a hagyományoknak megfelelően az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért szervezte, amelyet egykori helyi középiskolás diákok alapítottak.

– Kiemelkedő a szervező egyesület munkássága, amelyet egykori középiskolás békéscsabai diákok alapítottak és így adnak vissza valamit a városnak, ahol felnőttek. A mai esemény már hagyománynak számít a városban, nagyon jó, hogy ezt a pillanatot együtt élhetik át a fiatalok – fogalmazott Varga Tamás alpolgármester.

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

A szervező egyesület fő tevékenységi területei közé tartozik a felsőoktatáshoz, továbbtanuláshoz kapcsolódó előadások, képzések szervezése, mentorálás és a fiatalok segítése. A ponthatárváró eseményt 2015 óta minden évben megszervezi azzal a céllal, hogy ennél a fontos mérföldkőnél is együtt ünnepelhessen a város fiatalsága.

Vidó Zsuzsa az EBI projektmenedzsere elmondta: mivel az egyesület munkásságának a középpontjában a középiskolás fiatalokat érintő kérdések és a diákok segítése áll, így nem kérdés, hogy ezen a nem mindennapi eseményen is együtt ünnepelnek a fiatalokkal. Kiemelte: évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt, ez a város második legnagyobb diákoknak szóló rendezvénye a Garabonciás Napok után.

Este nyolc órakor már minden fiatal izgatottan figyelte a telefonját, várva az sms-t, amelyből kiderült, hogy felvételt nyertek-e az általuk megjelölt szakok valamelyikére. A jelentkezők között akadt olyan is, aki a fővárosban kezdik meg felsőfokú tanulmányait.

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

– Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára, gyógytornász szakra nyertem felvételt. Azért erre a hivatásra esett a választásom, mivel mindig közel állt hozzám a sport, és érdekel az emberi test működése. Továbbá szívesen dolgoznék gyermekekkel is – osztotta meg Szerencsi Boglárka. Hozzátette: már több alkalommal részt vett a ponthatárváró eseményen, de idén még nagyobb élmény volt, hiszen már ő is várta az sms-t.

Idén közel ezer fiatal várta együtt a felsőoktatási felvételi ponthatárokat a Csabagyöngye Kulturális Központ Stégszínpadánál. Darida Petra – aki szintén a Semmelweis Egyetemen folytatja tanulmányait – elmondta: nagyon jó élmény volt számára, hogy a barátaival várta a ponthatárok kihirdetését és az, hogy együtt örülhettek a sikereknek.

A felvételi eredmények kihirdetése után a 6363 zenekarral ünnepelhettek a résztvevők.

Galéria

További programok »

FEL