PM: Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és középvállalkozásoknak

2021. február 24. 16:10 | behir.hu

A március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium szerdai közleményében.

 A tárca tájékoztatása szerint szerda reggelig az érintett kis- és középvállalkozások csaknem 90 százalékától, mintegy 410 ezer vállalkozástól már be is érkezett a nyilatkozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Az adóelőleg felezéséhez szükséges nyilatkozatot február 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Az a vállalkozó sem veszíti el jogát a kisebb összegű adóelőleg fizetésére, aki nyilatkozatát nem tudja határidőben elküldeni. Ez igazolási kérelemmel később is pótolható, de érdemes legkésőbb az adóelőleg megfizetésének időpontjáig kimenteni a késedelmet és pótolni a mulasztást - hangsúlyozta a PM.

A közlemény szerint a csaknem 400 ezer katásnak nem is kell nyilatkoznia, ahogy a tevékenységüket az idén kezdő vállalkozásoknak vagy az előtársaságoknak sem. Az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség ugyanis nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni. A tárca kiemelte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges, az egyszázalékos iparűzési adómérték alkalmazásához nem. Erre az évre minden érintett automatikusan, az adóelőleg-nyilatkozat megtételétől függetlenül a felére csökkentett, legfeljebb egyszázalékos mértékű adót fogja megfizetni 2022. május 31-én.

Az adókönnyítés 150 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. A fizetendő adóelőleg csökkentését ezért tette lehetővé a kormány, hogy ez a könnyítés már idén tavasszal is segítse a kkv-kat - közölte a PM.

Egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem "csoportszinten" értelmezendő - jelezte a minisztérium.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL