Petrának gyűjtöttek a Körös Motorosok

2022. szeptember 24. 20:25 | Vári Bianka

Jótékonysági napot szervezett a Körös Motoros Karitatív Egyesület a szegedi származású Józsa Petrának. A Csabai Rendezvénypajtában szombat délután süti vásárral, bemutatókkal, és koncertekkel segítették a szervezők a családot.

Józsa Petra egy igen ritka betegséggel küzd. A 10 éves kislány története sokakat megindított, ennek eredményeképpen – szintén jótékony akcióknak köszönhetően – nemrég sikerült egy elektromos kerekesszéket beszereznie a családnak. Ezzel együtt azonban újabb nehézséget kell leküzdeniük, ebben segít most a Körös Motoros Karitatív Egyesület, de vezetőjük azt is elmondta, hogy többen is a jótékonysági kezdeményezés mellé álltak.

– A Szekció zenekar koncertet adott, a Békéscsabai Angyalok pedig nagyon finom sütiket hoztak, amelyek megvásárlásával hozzá lehetett járulni a jó célhoz. Önkéntes alapon, mindenki annyit fizetett a finomságokért, amennyit szeretett volna – mondta Seben Gabriella.

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

A Szekció zenekar 2007 óta rendszeresen támogat rászoruló gyerekeket, így amikor találkoztak Petra esetével, azonnal tudták, hogy neki is segíteni fognak, így felvették a kapcsolatot a karitatív szervezettel.

Petra édesanyja meglepőnek, ugyanakkor nagyon jó érzésnek tartja, hogy sokan a szívükön viselik kislányuk sorsát, összefognak, és segítenek. Józsáné Fehér Mária azt is elmondta, miért gyűjtenek, mire van jelenleg a legnagyobb szükségük.

– Petra júniusban elektromos kerekesszékbe került, és a családnak egy pici személyautója van, amibe ez sajnos nem fér be. Most egy olyan autóra gyűjtünk, amibe a kerekesszék mellé befér az öt fős család is. Több rendezvény is zajlik majd Petráért, a múlt héten Szegeden volt, most Békéscsabán voltunk, október 8-án ismét Szegeden egy süti vásár, és ezeknek a rendezvényeknek a bevételéből próbáljuk megvenni az autót, mert ez nagyban megkönnyítené a mindennapjainkat.

A csabaiak összesen 111 ezer forintot gyűjtöttek Petrának szombaton, de a délután folyamán bárki elvihette az otthon összegyűjtött műanyag kupakjait, amelyet a motorosok később beváltanak, majd ezt az összeget is eljuttatják a családnak.

Galéria

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL