Pénteken öntik össze a búzát a Magyarok Kenyeréhez, lezárások lesznek Szarvason

2020. július 30. 06:08 | behir.hu

A rendezvény helyszíne érintett az útlezárásban.

A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei Összeöntés Ünnepét idén a történelmi Magyarország szívében, Szarvason tartják. 

A nagy volumenű rendezvény miatt ugyanakkor több útszakaszt is lezárnak pénteken a városban. Az ünnepség helyszíne a Piactér, a Kossuth utca (Béke-Deák Ferenc utca közötti szakasza) és a Kossuth tér valamennyi parkolóhelye, illetve a Béke utca, Ady Endre utca és a Vasút utca (Béke-Deák Ferenc utca közötti szakasza) lesz.

Éppen ezért a Kossuth Lajos utcára (Béke-Deák Ferenc utca közti szakasza) és a kapcsoló parkolókba július 31-én 7 és 20 óra között mindkét irányból tilos lesz behajtani. Az ott parkolókat arra kérik, hogy ugyanezen a napon délelőtt 10 óráig mindenki álljon át más helyre. 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL