Parragh: Ma minden szakmában munkaerőhiány van

2017. december 29. 06:24 | behir.hu

Ma nem nagyon van olyan szakma, amivel ne lehetne elhelyezkedni – jelentette ki a Kossuth Rádión csütörtökön reggel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Elmondható, hogy ma minden szakmában hiány van, ugyanakkor vannak olyan divatszakmák is – elsősorban a szolgáltatásban és az IT területén –, ahol különösen nagy a munkaerőigény – mondta el a 180 percben Parragh László, a magyar iparkamara elnöke. A jövőt illetően úgy fogalmazott: most úgy látszik, hogy leginkább a számítástechnika, a robottechnika és a szolgáltatási szféra lesz az, ahol igazán igény lesz munkaerőre.

Vannak mással nem pótolható tudásszakmák, valamint olyan, a szolgáltatáshoz köthető munkakörök, ahol a tényárt nem fogja a robot kihozni, sem megsütni a húst – magyarázta.

A szakképzés átalakítását, a duális képzés bevezetését még korai lenne értékelni – mondta. Hozzátette, minden képzés átalakításának eredménye csak hosszabb távon mérhető, legalább 4-5- év kell hozzá, hiszen egy képzési időszak is hozzávetőleg ennyi ideig tart.

Erősen az árral szemben úszunk azonban a szakképzés terén, a demográfiai mutatók szembejönnek velünk – utalt az elnök a csökkenő gyerekszámra, megemlítve a gimnáziumok erős elszívó hatását és a külföldön munkavállalókat is. „Ezzel muszáj szembenézni” – szögezte le.

Parragh László nem elégedett a felnőttképzéssel. Úgy fogalmazott, hogy ma sokan azt gondolják – a döntéshozók közül is –, hogy az nem más, mint a munkanélküliről a munkássá való átképzés.

Valójában arról van szó – emelte ki –, hogyha valakinek van egy szakmája, akkor ahogy az a szakma fejlődik és javul, azzal neki is együtt kell haladnia. Az elnök a következő évek igen nagy kihívásának látja ennek megvalósítását, annak figyelembevételével, hogy a közmunkások közül valóban minél több embert át kell vinni a reálszférába, ennek pedig az egyik eszköze a felnőttképzés.

„A mai szakképzés kvázi zsákutca: ha valaki megtanulja a szakmát, onnan nincs továbblépés. Mi azt mondjuk, hogy a szakma megtanulásának ugródeszkának, előszobának kell lennie, ahonnan tovább kell lépni, tanulni. Ha jó kőműves vagyok, akkor lehessen belőlem építész, és ha jó építész vagyok, legyek jó építészmérnök” – magyarázta.

Parragh László szerint le kell bontani a felsőoktatás és a szakképzés között meglévő korlátokat, meglátása szerint a felsőoktatás ma elefántcsonttorony.

Forrás: Kossuth Rádió, hirado.hu

További programok »

FEL