Parlagfüvet irtott a Kondorosi Kertbarát Kör

2020. június 18. 13:20 | Vári Bianka

A Kondorosi Kertbarát Kör megtartotta az évek óta népszerű összejövetelét, a parlagfűirtást június 17-én, szerdán. Az eseményen a civil szervezet 44 tagja vett részt.

 A megjelent csapat egyik része a sportpályán dolgozott. A fiatalok és az idősebbek együtt irtották a parlagfüvet a terepen. A többiek a kondorosi Tájházban az ellátmányért feleltek. Itt birkapörkölttel várták a szorgos munkásokat.

 

fotó: Hovanecz András

 

Hovanecz András, a Kondorosi Kertbarát Kör elnöke elmondta, fontos, hogy a civil szervezet összefogjon, és közös szabadtéri programon  vegyen részt. Erre egy jó lehetőség a parlagfűirtás, ugyanakkor egészségünk szempontjából is fontos, hogy eltávolítsuk környezetünkből a gyomnövényt.

– Sok embernek a parlagfű virágzása megnehezíti a mindennapjait. Így a Kondoros település szolgáltatóval egyeztetve, évek óta segítünk ebben az írtásban. A sportpalya forgalmas helyszín, sokan jarnak oda. Ezert esett erre a választásunk – fogalmazott az elnök.

 

fotó: Hovanecz András

 

A Kondorosi Kertbarát Kör a Dérczy Ferenc Könyvtárral együttműködve legközelebb szombaton várja az érdeklődőket  a Tájházba, ahol fecskefészek készítésére lesz lehetőség.

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL