Pár nap alatt kétszáz település pályázott az ingyenes wifi-programra

2018. április 3. 10:06 | behir.hu

Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat regisztrált a WiFi4EU programra. Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések, köztük természetesen magyarországiak is - írja a civilhetes.hu.

A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Alig egy hete indult el hivatalosan a regisztráció az Európai Unió WiFi4EU programjára, de máris közel 200 hazai önkormányzat iratkozott fel a reménybeli pályázók listájára. A fővárosi kerülettől a megyeszékhelyen át az egészen kis faluig széles az érdeklődők köre. A legaktívabb megyék Baranya és Pest, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki.

- Bár 2018-ban alapvetésnek tűnhet, de egyelőre nincsen az ország minden pontján szélessávú optikai kábeles internetelérés. Ezért a gerinchálózatokra egyelőre rá nem kötött önkormányztoknak érdemes alternatív technológiákban gondolkodni - fogalmazott Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője

Erre a főként kistelepüléseket érintő problémára a szakértő két lehetséges megoldást javasolt. Megfelelő lefedettség esetén a mikrohullámú hálózatok alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ahol pedig a mikrohullámú net sem működik a kívánt minőségben, ott a műholdas technológiát érdemes választani. Ez ugyanis a domborzati viszonyoktól függetlenül bárhol elérhető és biztosítja a szélessávú kapcsolatot.

Remélhetőleg az önkormányzatok gondosan felkészülnek a pályázatra. Az unió ugyanis legalább 15 hazai nyertest garantál, de ha gyorsan és jól pályázunk, akkor ennél több is lehet – mutatott rá a szakértő.

 

 

 

További programok »

Itthon

Időközi választás: este hét óráig várják a szavazókat Békéscsabán

Reggel hat órától este hét óráig adhatják le voksukat az arra jogosultak a 7. számú egyéni választókerületben, ahol időközi önkormányzati választást tartanak. A Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában működő 29. számú szavazókörben kora délutánig rendkívüli esemény nem történt.
15:40
FEL