Pár éven belül a borsó kiszoríthatja a szóját a fehérjepiacról

2022. május 2. 17:05 | behir.hu

Az elkövetkező öt évben jelentősen fellendül az alternatív növényi fehérjék piaca, de a jelenlegi termelési kapacitások nem elegendőek a növekvő igények kielégítésére – derül ki a Roland Berger friss tanulmányából.

Az ágazat szakértői évi 9-15% közötti növekedésre számítanak. Amennyiben az élelmiszeripari cégek profitálni kívánnak a növényi fehérjék iránti kereslet előre jelzett bővüléséből, nem várhatnak addig, amíg a piac teljesen beérik. Meg kell fogalmazniuk a jövőbeli stratégiáikat, és már ma le kell tenniük voksukat az adott fehérje mellett.

A növényi alapú fehérjék népszerűségének motorja elsősorban a környezetvédelem, az egészség és jólét, valamint az állatbarát szempontok. A tanulmány szerint az európaiak 59 százaléka hajlandó 5 százalékkal magasabb árat fizetni az állatbarát termékekért. Az Egyesült Államokban a fiatalabb generációk több mint 40 százaléka állítja, hogy többet költene egészségesebb és környezetkímélő termékekre, szemben a baby boomer generáció 21 százalékával. A fogyasztók ezért olyan alternatívákat keresnek, mint például a növényi alapú fehérjék.

Annak érdekében, hogy a Roland Berger segítsen az agrár-élelmiszeripari vállalatoknak eldönteni, hogy melyik növényi alapú fehérjét vonják be a termelésbe, számos szakértői interjút készített, kutatta a legfrissebb piaci jelentéseket, és ezeket összevetette a közelmúltban végzett, saját projektjeivel. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy már elindult egy trend, amely alapján a szója helyét más növényi alternatíva fogja átvenni a kívánt alkalmazási területtől függően – mondta el Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere.

Versenyképes ára és a fehérje minősége miatt a szója ma még vezető szerepet tölt be, de piaci részesedése egyre csökken2014 óta a szója alapú tejfogyasztás évente 2%-kal csökkent, míg más növényi fehérjék kereslete 16%-kal nőtt Észak-Amerikában és Európában. Bár a szója az állati eredetű fehérjékhez hasonlóan magas fehérjetartalmú és viszonylag könnyen emészthető, a bab allergén reakciói miatt egyre több aggodalom merült fel, valamint hírneve is romlott a környezeti hatása és a génmódosítás egészségügyi aggályai miatt.

A Roland Berger szerint a holnap legnagyobb növényi alapú fehérjéjének meghatározó kiválasztási szempontjai között öt összetevő szerepel: a fogyaszthatóság, a költséghatékonyság, az elérhetőség, a minőség és a fenntarthatóság.

A fogyaszthatóság alapján a szója, a repce és a borsó áll a legközelebb az állati fehérjékhez – a költséghatékonyság szempontjából pedig a borsó vetélytársa a szójának

A Roland Berger úgy véli, hogy a borsó alkalmazhatósága alapján megfelelő fehérjeforrás lehet a joghurt, a hal, a marha- és a csirkehús alternatívájaként. Ára megfizethető bár egyelőre még mindig drágább, mint a szója. A vásárlókat különösen vonzzák gluténmentes tulajdonságai, egészségügyi előnyei és a termesztés során mutatott fenntarthatósága. Ezen erősségek kombinációja segíthet abban, hogy a közeljövőben megelőzze a szóját, mint vezető növényi alapú fehérjét.

 

Forrás: Agrokep.vg.hu

További programok »

FEL