Papíron házasok, mégsem örökölnek: így néz ki a különélés ára a hagyatéknál

16:32 | behir.hu

Gyakori tévhit, hogy a házastárs minden körülmények között törvényes örökösnek számít a gyermekek mellett. Bizonyos esetekben – például ha az elhunyttal évek óta külön éltek – a férj vagy a feleség teljesen kieshet a hagyatékból, sőt, még a korábban javára megírt végrendelet is érvénytelenné válhat – hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Sokan álmukból felkelve is rávágják, hogy a gyermek mellett a házastárs is törvényes örökösnek számít. Pedig vannak olyan helyzetek, amikor egy férj vagy feleség nem jogosult az örökrészre, és nemcsak akkor, ha a végrendelet másképp rendelkezik – emlékeztet közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Sőt, a túlélő házastárs még akkor is kieshet az öröklésből, ha az elhunyt egykor a javára végrendelkezett. Előfordulhat, hogy a különélő házastárs sem törvény alapján, sem korábbi végrendelet alapján nem jut örökséghez.

A házasság fennállása ugyanis nem feltétlenül jelent jogot a törvényes öröklésre. Ha a házastársak évek óta külön éltek, azaz, nem állt fenn közöttük életközösség – még ha hivatalosan nem is váltak el – a házastárs kieshet az öröklésből. Hasonló helyzet állhat elő akkor is, ha az örökhagyó korábban a házastársa javára végrendelkezett. Az életközösség fennállása alatt tett ilyen végrendelet ugyanis hatálytalanná válhat, ha az öröklés megnyílásakor az életközösség már megszűnt, nem volt reális esély a helyreállítására, és az is nyilvánvaló, hogy az örökhagyó már nem kívánta a házastársát juttatásban részesíteni.

További részletek a kamara honlapján olvashatók. 

 

További programok »

FEL