Pálffy Ilona: Törvénymódosítással lehetne elkerülni a sorban állást

2018. április 8. 22:15 | behir.hu

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy az átjelentkezéssel szavazók sorban állását el lehessen kerülni a jövőben. 

Pálffy Ilona vasárnap esti, a választási központban tartott sajtótájékoztatóján arra utalva beszélt erről, hogy az egyik XI. kerületi szavazókörben - ahová 10 ezernél több választó jelentkezett be - kilométeres sor alakult ki estére. Az NVI elnöke emlékeztetett arra, hogy mind az iroda, mind pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban számos jogszabály-módosítási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé - például, hogy az átjelentkezés határidejét szerdában jelöljék meg -, ám a törvényt nem tudta módosítani a parlament, mert nem volt meg a szükséges kétharmados támogatottság.

Emlékeztetett arra, hogy egy-egy szavazókörhöz átlagosan 800-1000 választópolgár tartozik, ám az átjelentkezők magas száma miatt ez a többszörösére nőhet, ami "iszonyatosan leterheli" az ott dolgozókat. Ahhoz, hogy ezeken a helyeken ne alakuljanak ki hosszú sorok, módosítani kellene a törvényt. Mint mondta, négy évvel ezelőtt 5 ezren szavaztak átjelentkezéssel a XI. kerületben, most csütörtökön 8 ezren voltak, ez nőtt péntek délutánra 10 700-ra. Hozzátette: amennyire lehetett, felkészültek a tömegre. Patyi András, az NVB elnöke a sajtótájékoztatón ehhez kapcsolódva kiemelte: a választópolgárok péntek délután 16 óráig jelentkezhettek át, azaz a választási irodáknak hamarabb kellett befejezni a felkészülésüket, mint ahogy az átjelentkezés határideje lezárult. A területi és a helyi választási iroda mindent megtett - mondta.

Forrás: MTI 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL