Paktum szakmai fórumot tartottak a Fiumében

2019. szeptember 12. 06:41 | Sipos Gábor

A foglalkoztatásban aktívan szerepet vállaló résztvevőket invitált szakmai fórumára a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum a békési megyeszékhelyen. A Fiume Hotel nagytermében tartott rendezvényen a térségi szintű együttműködés létrehozása kapta a főszerepet.

A piaci szereplők egymás közötti kommunikációja elengedhetetlen a munkaerőpiac kiegyensúlyozottsága érdekében. A járási paktum segítségével a szakemberek 2016 óta csökkenteni tudták a közfoglalkoztatásban dolgozók számát. Míg három éve mintegy 14 ezer főt foglalkoztattak ilyen formában, addig mára alig 7 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma.

– A közfoglalkoztatás tranzit jellegű foglalkoztatási forma. Arra szolgál, hogy felkészítse a munkavállalókat az elsődleges munkaerőpiacon való megjelenésre. Ez Békés megyében nagyon jól működik – mondta el a megnyitó előtt Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője.

A megnyitón Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter azt hangsúlyozta, hogy a közfoglalkoztatotti rendszer meghozta gyümölcsét, hiszen a foglalkoztatottak értéket teremtettek, ugyanakkor a paktumot megkötők, az önkormányzatok és a munkaadók egyaránt úgy látják, hogy a munkába visszatérők nem redukálhatók le száraz tényekké vagy statisztikai adatokká.

– Ez nem csak azt jelenti, hogy többen kelnek fel reggel és indulnak munkába, hanem lelki kérdés is. A munkával, az aktív tevékenységgel erősödik a munkavállaló kötődése a településhez – mondta a városvezető.

A térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás kiemelte: egész Magyarországon, de Békés megyében még inkább jellemző, hogy a munkanélküliség és a munkaerőhiány egyszerre van jelen. Azokat a potenciális munkavállalókat, akiket el tudnak helyezni, alkalmassá, képessé, motiválttá kell tenni – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A rendezvény a TOP-6.8.2- 15-BC1- 2016-00001 azonosítószámú, Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében című projekt keretében valósult meg.

 

További programok »

Itthon

FEL