Óvodásoknak és iskolásoknak rendeztek programot Gyulán, a víz világnapján

2023. március 22. 16:19 | Papp Ádám Sándor

Három év kihagyást követően szervezett víz világnapi rendezvényt a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerdán, Gyulán. A szervezők a programon a helyi óvodások és az általános iskolások számára mutatták be a víz fontosságát és szerepét mindennapi életünkben.

A Bodoki-szobornál felállított színpadon több helyi óvoda készült olyan tematikus előadással, amely kapcsolódott a víz világnapjához. A Kövizig szakemberei több állomáson ismeretterjesztő bemutatókkal várták a fiatalokat. Fókuszban volt a klímaváltozás, illetve annak hatása az élővilágra, de az óvodások megtekinthették azt is, hogyan történik a vizek minőségének és sebességének a mérése. 

Világszerte 30 éve ünneplik minden esztendő március 22-én a víz világnapját, amelynek idei jelmondata a "változtass most". Gyulán közel egy évtizedes hagyománya van annak, hogy az óvodások és az általános iskolások számára ismeretterjesztő programot rendeznek ilyenkor. 

– A környezettudatosságra való nevelés minden generációnak nagyon fontos feladata, az idősebbeknek az, hogy átadják a tudást a fiatalok számára. Úgy gondoljuk, hogy ezt nem lehet elég korán elkezdeni, hogyha a gyerekek kiskoruktól kezdve ezt hallják és látják, akkor idősebb korukra képesek lesznek arra, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, valamint óvják a természetet és a vizet – fogalmazott Lúczi Gergely, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.

A gyerekek az eseményen testközelből tekinthették meg azt, ahogy a Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetségének szakemberei halakat telepítettek az Élővíz-csatornába. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság a programon kihirdette a két általuk életre hívott pályázat nyerteseit. Az óvodások és alsó tagozatos általános iskolások a "Készíts memóriajátékot" című felhíváson indulhattak, míg a "Fotózz a változásért" elnevezésű pályázaton a felsősök és gimnazisták adták be alkotásaikat.

 

 

Készíts memóriajátékot – nyertesek: 

Németvárosi óvoda - Micimackó csoport
Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvoda – Halacska csoportá

Magvető Református Általános Iskola és Óvoda – 2.b osztály
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola – 1b. osztály

Különdíjak:

Mágocsi úti óvoda - Süni csoport

Magvető Református Általános Iskola és Óvoda – 4.b osztály
Bay Zoltán Általános Iskola – 4.a osztály

 

Fotózz a változásért – nyertesek: 

Révész Anna 7. osztály - Dürer Albert Általános Iskola, Gyula
Hornok Benedek - GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Szarvas
Boros Vivien 12.a osztály - Alföldi ASzC Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Gyomaendrőd

Galéria

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL