Óvatos, de bizakodó az Előre NKSE

2016. szeptember 14. 13:25 | behir.hu

Két hónapos felkészülés után pénteken a Debrecen elleni összecsapással a békéscsabai női kézisek is elkezdik az idei szezont. A lila-fehérek új szakvezetővel, Skaliczki Lászlóval és átalakult kerettel vágnak neki a bajnoki küzdelmeknek.

 

Szeptember első hétvégéjén, hazai pályán is felmérte a csabai együttes, hogy hol tart a felkészülésben. A Global Safe Kupán ugyan három vereséget szenvedett a csabai gárda, de minden mérkőzésen 40-45 percig előnyben volt a csapat. Skaliczki László, az új vezetőedző azt mondta: sok biztató jelet látott a felkészülési mérkőzéseken, de sok munkát kell még elvégeznie a játékosoknak.

– Láttam a csapaton a fejlődést, igyekeznek a nehézségeken úrrá lenni, odatették magukat. Azt hiszem meccseken belül is inkább a túlzott akarás, mint a hanyagság szülte a hibákat. Ezeket viszont javítani kell, ahhoz, hogy eredményesek is legyünk – mondta Skaliczki László. Hozzátette: a csapat munkáját több sérülés nehezítette, ráadásul sok a fiatal. A keret még nem tekinthető véglegesnek. A közeljövőben még egy játékos biztos, hogy csatlakozik a lila-fehérekhez és kell is az erősítés, miután Dajka Bettina kiesett.

Folytatják a fejlesztéseket

Fülöp Csaba gazdasági vezető elmondta, a Magyar Kézilabda Szövetség értékesítette a központi jogok egy részét a Szerencsejáték Zrt. számára, amely új feladatokat is hozott az egyesület vezetésnek. Fülöp Csaba azt is elmondta, hogy a sportcsarnokban tavaly elkezdett 15 millió forint értékű fejlesztések folytatódnak. Rendbe hozzák a szertárat, a központi mellékhelyiségeket és építenek mozgáskorlátozott mosdót is.

 

Sok a tehetséges gyermek

A klub elnöke szerint nagy előny, hogy az ország egyik legnagyobb szaktekintélyét nyerték meg maguknak. Szabó Károly úgy véli, ez is segítheti azt, hogy minél jobb játékosok kerüljenek az utánpótlás csapatokhoz.

–Nagyon sok tehetséges gyerekünk van, mindenképpen előre kell lépnünk az edzésfelület biztosításában, mert szűkösen, féltermekben, folyosón melegítve, nem szabványos termekben készülnek a gyerekeink – mondta Szabó Károly.

 

A Budapest Bank továbbra is szponzor

A klub és a Budapest Bank immár tizenegyedik szponzori szerződését írta alá. A pénzintézet továbbra is fontosnak tartja, hogy a sportot támogassa. Lasetzky Frigyes szerint jó együttműködés, de a Budapest Bank minőség és operáció vezetője most úgy látja, hogy a csapatnak kőkeményen kell dolgoznia és fejlődnie kell.

A csabai csapat pénteken a Debrecen ellen kezdi az idei élvonalbeli bajnokságot.

FEL