Otthonosabb Város Közösségi Ötletpályázat – Várják a csabai lakosok ötleteit

2026. április 26. 14:04 | Mikóczy Erika

A Hajrá Békéscsaba Egyesület javaslatára a közgyűlés 15 millió forint keretet fogadott el egy közösségi fejlesztési ötletpályázat megvalósítására. A részleteket kidolgozták, a pályázat rövidesen élesedik. Hogy pontosan miről van szó, arról Nagy Ferenc alpolgármester kérdeztük.

Nagy Ferenc elmondta: a Hajrá Békéscsaba Egyesület az év elején kérte fel, hogy tegyen javaslatot olyan újszerű elképzelésekre, programokra, amelyek szorosabb és hatékonyabb együttműködést kínálnak a városért tenni akaró lakosnak, szervezetnek, intézménynek, illetve amelyek közvetlenebb lehetőséget biztosítanak arra, hogy az itt élők aktívan vegyenek részt a szűkebb lakókörnyezetüket érintő fejlesztések alakításában. A frakció és Szarvas Péter polgármester is támogatta ezt az ötletet, így a 2026-os költségvetéshez módosító javaslatot nyújtottak be.

– Javasoltuk egy közösségi fejlesztési ötletpályázat megvalósítását, amelynek révén bármely békéscsabai lakos vagy szervezet benyújthat kisebb költségigényű, de jobb közérzetet, barátságosabb lakókörnyezetet eredményező fejlesztéseket. Erre a célra 15 millió forint előirányzatot kértünk, amelyet a közgyűlés nagy örömünkre meg is szavazott. A program az Otthonosabb Város Közösségi Ötletpályázat nevet kapta, és kifejezetten a Békéscsabán lakók véleményére kíván támaszkodni, hiszen sokaknak lehetnek olyan ötleteik, amelyek nem jutnak el a hivatalhoz, a közgyűléshez, de megvalósításuk otthonosabbá tenné a várost vagy egy-egy lakókörnyezetet – jegyezte meg az alpolgármester.

 

Kisebb volumenű, de a lakosságnak fontos fejlesztési ötleteket várnak

 

Nagy Ferenc kiemelte, hogy elképzeléseik szerint elsősorban valóban kisebb volumenű, de a helyben lakóknak fontos fejlesztések jöhetnének létre, mint például a zöld környezet alakítása (új virágágyasok, fák telepítése), okos padok, pihenők, pergolák megépítése, ivókutak, szökőkutak kialakítása, a közlekedésbiztonságot szolgáló kisebb beruházások, vagy éppen a játszóterek eszközeinek cseréje, modernizálása. A lényeg a lakosok bevonása, valamint az, hogy jobban ismerje meg az önkormányzat, mit szeretne, mit tart fontosnak egy kisebb-nagyobb közösség, és a jövőbeli fejlesztések milyen irányba folytatódjanak.

– Ötletet benyújtani a Békéscsaba honlapján (bekescsaba.hu) létrehozott aloldalon található űrlap kitöltésével, az ott jelzett adatok megadásával lehetséges. A pályázat a napokban nyílik majd meg és a május hónap áll majd rendelkezésre a javaslatok benyújtására. Sokat nem kell „adminisztrálni”, egyszerű lesz a pályázaton való részvétel. Meg kell adni röviden az ötlet megnevezését, célját, lényeges jellemzőit, a megvalósítás helyeként ajánlott helyszínt, és ha valakinek úgy tetszik, fotót, rajzot is beküldhet az említett web oldalon. A javaslatok beérkezését követően szakemberek értékelik, hogy ezek közül melyek valósíthatók meg, melyek férnek a keretbe és melyek nem, valamint az önkormányzat fejlesztési munkacsoportja is értékel. Az Otthonosabb Város Közösségi Ötletpályázatra benyújtott legjobb ötleteket – anonim jelleggel – a város honlapján is közzétesszük. Remélhetőleg végül ezek közül lesz olyan, ami még ebben az évben megvalósul. Az elkészülő projektek ötletgazdáit díszoklevéllel ismerjük el – tette hozzá Nagy Ferenc alpolgármester.

 

További programok »

Friss hírek

Növényorvos: Nagyon sok erősen károsodott platánfa van az Andrássy úton

Lakossági fórummal egybekötött tájékoztatót tartott Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az Andrássy úti platánfák növényegészségügyi beavatkozásairól a Városháza dísztermében kedden délután. A fórumon az érdeklődők teljes képet kaphattak arról, hogy miért és hány darab fánál szükséges beavatkozás a közeljövőben.
2026. május 19. 19:28
FEL