Ötletes időhúzó-pukkanófólia jelent meg az egyik Szabadság téri buszmegállóban

2020. június 30. 09:51 | Such Tamás

„Nem jön a busz? Lyukasztgasson addig légpárnás polietilén védőfóliát!” – hirdette a frappáns pukkanós játék a Szabadság téri, Antikvárium előtti buszmegállóban a minap.

A témát egy ismerősöm osztotta meg az egyik nagy közösségi portálon, aki határozottan állítja, hogy NEM ő tette ki a buszmegálló üvegoldalára a pukkanófóliát.

– Én jaminai vagyok, onnan és innen is egy óra alatt jön a busz – mondja a helyszínen Kiss József nyugalmazott sofőr. – Ez nem túl kényelmes. Állítólag van remény, mert július 1-jétől változik a menetrend.

 

Buborékos fólia egy Szabadság téri megállóban

 

Ismerősöm kisfiának nagyon tetszett az ötlet. Józsi bá is azt mondja, hogy a pukkasztással eltelt vagy fél perc.

De kik az elkövetők?
Vajh honnan fúj a szél?

Vaúúú!

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL