A „Modern Városok Program keretében megvalósuló békéscsabai útfejlesztési célok megvalósítása (GF/JSZF/816/5(2020))” című projektben 2025. november 20-án a kivitelező átvette a munkaterületet. A beruházással mintegy 1 kilométeres útszakasz fogja összekötni a Lencsési utat a korábban kiépített Építők útja Csányi utca és Kétegyházi út között épült kerékpáros sávval ellátott közútjával.
Az Építők útja és annak a Lencsési úthoz történő csatlakozása kiépítésével együtt szélesítik a Lencsési út burkolatát, továbbá az autóbusz megállóját is áthelyezik.
A Lencsési lakótelep felől az új Építők útja irányába haladók számára a szélesített útfelületen balra kanyarodó forgalmi sávot létesítenek. A városközpont irányába közlekedő autóbuszok megállóját 30 méterrel hátrébb helyezik, ahol betonburkolatú buszöböl és új buszperon épül. Az átépítés befejezéséig mindkét oldalon ideiglenesen buszmegállót alakítanak ki.
Az alábbi rajzrészlet mutatja be a kialakuló új forgalmi rendet. A Lencsési út szürke színnel jelölt szakasza egységes új aszfaltburkolatot kap, valamint a közvilágítási oszlopok áthelyezése és bővítése is megtörténik.

Az arra közlekedők türelmét, megértését kérik, valamint azt, hogy a kihelyezett közlekedési táblák jelzései szerint szíveskedjenek közlekedni.
A beruházási projekttel kapcsolatos bejelentések, kérdések, észrevételek e-mailben a bcsvarosfejlesztes@bcsvarosfejlesztes.hu címre, illetve postai úton a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft., 5600 Békéscsaba, Szent István tér 10. sz. 1. emelet 4. sz. iroda címre küldhetők. (Kérik, hogy a levélben tett bejelentés esetén ne maradjon el az értesítési cím pontos megjelölése.)