Ötezer milliárdot fordítanak út- és vasútépítésre 2024-ig

2019. november 24. 12:45 | behir.hu

Csaknem ötezer milliárd forintot fordít út- és vasútépítésre Magyarország 2024-ig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Mosóczi László azt mondta, hogy a beruházási ciklust az új projektek beemelésével az idén 2024-ig bővítették ki.

Ebben az időszakban a közúthálózat megújítására 3200 milliárd, vasútfejlesztésre pedig mintegy 1700 milliárd jut.

 

Csupán a kisebbik hányad származik európai uniós támogatásból

 

Az államtitkár a gazdaság jó teljesítményével indokolta, hogy a közúti forrásmennyiségből 1800 milliárdot a magyarországi költségvetésből tudnak finanszírozni, és csupán a kisebbik hányad, 1400 milliárd származik európai uniós támogatásból.

„Rekordéveket élünk a közlekedésfejlesztésben” – jelentette ki Mosóczi László.

Közölte, hogy tizenhét helyszínen zajlik olyan gyorsforgalmi út építése, ami akár már az idén, de legkésőbb 2022-ben elkészül.

Azt mondta, hogy az M0-s körgyűrű még meg nem valósított szakaszaival kapcsolatban tovább kell folytatni az előkészítő vizsgálatokat.

 

Folynak a viták az uniós támogatásról

 

Arra próbálják ráirányítani a figyelmet, hogy a közösségi közlekedés jobb, gyorsabb és kényelmesebb az autózásnál az elővárosban. Az új vasúti stratégia még az idén a kormány elé kerülhet – közölte.

Az államtitkár jelezte: egyelőre komoly viták folynak arról, hogy mennyi uniós támogatást kapjon Magyarország a következő időszakban. Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bizottság tervét, amely szerint a jelenlegi ciklushoz képest 24 százalékkal „vágnák meg” a forrásokat.

Mosóczi László arról is beszélt, hogy a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosa nem valósította meg azokat a beruházásokat, amelyeket megígért, miközben a létesítmény éves forgalma az idén eléri a 16 millió utast. A Budapest Airport új vezérigazgatója együttműködést ígért; remélik, hogy lesz változás – nyilatkozta az államtitkár a Magyar Hírlapnak.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL