Öt érem az Atlétikai Magyar Bajnokságról

2019. július 30. 09:48 | behir.hu

Az időjárás nem fogadta kegyeibe vasárnap a 124. Atlétikai Magyar Bajnokság indulóit, ugyanis hatalmas felhőszakadással kezdődött a bajnoki program, amelynek következtében négy számot lehetett megrendezni.

Ami a küzdelmeket illeti, az eső és vihar elcsendesedése után természetesen ismét a „sportok királynője” került hatalomra, versenyszám versenyszámot követett. Megsüvegelendő a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club sportilóinak teljesítménye, hisz az időjárás okozta nehezítő körülmények között is helytálltak.

– Az Atlétikai Magyar Bajnokságon, Budapesten kettő aranyérmet és három bronzérmet szereztek versenyzőink a klubnak és városunknak –  nyilatkozta Tóth Sándor igazgató, a bronzérmes középtávfutók edzője.

 

A bronzérmesekről:

Novák Natáliának az amerikai egyetemi tanulmányai feltételeihez nyáron itthon is dolgoznia kell, így emellett készült a bajnokságra. Nyugodt felkészüléssel fényesebb éremre is képes lehetett volna, hiszen végig „partiban” volt az élmezőnnyel.

Bogdán Annabella gerelyhajító új technikát gyakorol most, mellyel még néha az „égiekkel játszik”. Ha kiforr a mozgása, messzebbre fog repülni a gerely a kezéből.

Gregor László sérülése ellenére is vállalta a bajnokságot. Nagy csatában, látványos hajrával lett bronzérmes 3000 m-es akadályfutásban.

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Márton Anita súlylökésben és diszkoszvetésben sem talált legyőzőre. Ismét nagyszerűen szerepelt a felnőtt atlétikai bajnokságon.

 

Eredmények az országos bajnokságon:

 

Helyezés

Név

Korosztály

Versenyszám

Eredmény

1.

Márton Anita

felnőtt

súlylökés

16,90 m

1.

Márton Anita

felnőtt

diszkoszvetés

55,12 m

3.

Novák Natália

felnőtt

1500 m

4:35,63

3.

Bogdán Annabella

felnőtt

gerelyhajítás

50,97 m

3.

Gregor László

felnőtt

3000 m akadály

9:14,48

4.

Diószegi Dávid

felnőtt

3000 m akadály

9:28,38

6.

Steigerwald Ernő

ifjúsági

400 m

48,91             egyéni csúcs

 

 

További programok »

FEL