Öt Békés megyei képviselő dolgozik a következő ciklusban a parlamentben

2022. április 4. 16:45 | Erdei-Kovács Zsolt

Herczeg Tamás, Dankó Béla, Kovács József és Erdős Norbert – ők az egyéni megmérettetésben mandátumot nyert országgyűlési képviselők, Sebők Éva pedig listán nyerte el a képviselői megbízatást.

Herczeg Tamás Békés megye 1. számú választókerületében több mint 22 ezer szavazatot kapott, míg legfőbb ellenfele, a baloldali összefogás jelöltje, Stummer János közel 18 ezret. Az eredmény - nem teljes feldolgozottság mellett - 49 és 39 százalék. Megkerestük a Jobbik egyik alelnökeként tevékenykedő politikust, ő azonban többszöri jelzésünkre sem reagált. Herczeg Tamás kedden tartja eredmény értékelő sajtótájékoztatóját, ugyanakkor a 7.Tv vasárnap esti választási műsorfolyamában arról beszélt: az eredmény azt tükrözi, van értéke az eddig elvégzett munkának. 

Dankó Béla a szavazatok közel 59 százalékát kapta Békés megye 2. számú választókerületében, amely majd 25 ezer voksot jelent, míg az utána következő Kondé Gábor kevesebb mint a felét, nem egészen 12 ezret. Az arány itt 59 és 28 százalék. 

Kovács József nyerte meg a Gyulát és környékét jelentő választókerületet, a képviselőre majd 24 ezren szavaztak, legfőbb riválisára, Leel-Őssy Gáborra pedig mintegy 14 ezren. Ez százalékokban kifejezve közel 57-et és kicsivel több mint 33-at jelent. Kovács József megkeresésünkre elmondta, hogy nagyon örül az eredménynek. Mint mondta, ő maga 12 éve tagja az országgyűlésnek és a vasárnapi győzelmet annak tudja be, hogy az eltelt 12 évben mindig egyenletesen, higgadtan végezte el a munkát.

– Soha nem azt néztem, illetve azt, hogy kik szavaznak rám, mindig az emberekért dolgoztam – foglalta össze, kiemelve: mind a 20 település, 90 és félezer ember érdekét vette figyelembe. – Sok mindent elvégeztünk, de ha vesszük az eltelt 12 évet és az azt megelőző 12 évet, akkor láthatjuk, hogy az utóbbiban a fejlesztések és az előrehaladás aránya körülbelül 15-ször nagyobb volt. Kitért arra is, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az európai uniós források elnyerésére és cáfolta azt a felvetést, hogy kevesebb forrás érkezik a térségbe, valamint azt is, hogy büntetné az országot az unió.

Az orosházi központú, 4. számú választókerületben Erdős Norbert a szavazatok mintegy 51 százalékát kapta, Szabó Ervin pedig 39-et. Előbbi szintén rutinos politikusnak számít, jelenleg államtitkárként dolgozik, korábban pedig három cikluson át volt országgyűlési képviselő, de vezette a Békés megyei kormányhivatalt is és öt évig európai parlamenti képviselőként dolgozott. Kiemelte, hogy április 3-án a 12 éves kormányzati munka gyümölcse érett be.

– A gazdasági sikerek lehetővé tették, hogy a nyugdíjasok megkaphatták a 13. havi nyugdíjat, míg a 25 év alattiak az adómentességet élvezhetik, kiteljesedett a családi adókedvezmény – sorolta, mellétéve, hogy komoly értékek keletkeztek, amelyeknek a védelmére szövetkeztek a szavazók. A háború pedig még inkább a biztonság, a kiszámíthatóság irányába mozdította az állampolgárokat – fűzte hozzá. Az elkövetkezendő négy évről szólva úgy fogalmazott, hogy apró, pici, kiszámítható, biztos lépésekkel lehet előre menni.

A Momentum színeiben politizáló Sebők Éva csalódottságának adott hangot, azt mondta, rendkívül kudarcos eredmény született a választáson.

– Nagyon nehéz négy év vár ránk és azt gondolom, hogy Magyarországra is – ismertette, kiemelve: embert próbáló feladat lesz, de a feladatai terén egyébként sem számított kevesebbre. – Azt látni kell, hogy ez sosem volt fair verseny, Dávid és Góliát csapott össze – érzékeltette. Hozzáfűzte: kormányváltásra készültek, ehhez képest azonban maradnak ellenzékben, ráadásul kétharmaddal szemben kell dolgozniuk.

– A kétharmaddal szembeni ellenzékiség egészen más típusú munkát kíván, mintha szimpla többség ellenében vagy éppen kormányzati szereplőként kellene tevékenykedni. Le fogunk ülni a munkatársaimmal és egyeztetünk megtervezzük, szervezzük, hogyan dolgozunk majd a következő parlamenti ciklusban – fűzte hozzá végül.

További programok »

FEL