Összekaptak a szomszédok, az egyik beszögelte a másik ajtaját

2019. szeptember 30. 13:17 | behir.hu

Bűncselekményig fajult két nő közötti a rossz szomszédi viszony egy békéscsabai társasházban.

Az egyik nő június 28-án délután beszögelte haragosa bejárati ajtaját. Négy szöget ütött be az ajtóba úgy, hogy a lakásban lakó nő az ajtót nem tudta kinyitni, nem tudott kijönni. A 61 éves nő ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A gyanúsított a kihallgatásán hónapok óta fennálló haragos viszonnyal magyarázta tettét. Elmondása szerint a társasház körüli munkák kapcsán rendszeresen voltak vitái lakótársával. Emellett probléma volt az is, hogy a másik nő gyakran a bejárati ajtón át a lépcsőházba szellőztette a lakását, így szinte folyamatosan ételszag terjengett az épületben. Ezt nem sikerült megbeszélniük, ezért döntött úgy, hogy beszögeli haragosa lakásának bejárati ajtaját.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait szeptember 27-én továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

 
Forrás: police.hu
 
 

További programok »

FEL