Egy baleset, két tanulság

18:11 | behir.hu

Közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt egy férfi, segítségnyújtás elmulasztása miatt pedig egy nő ellen indult eljárás.

Át akart kelni a négysávos Andrássy úton egy középkorú nő július 1-jén, 12 óra 30 perc körül Békéscsabán. Szabályosan, a gyalogos-átkelőhelyen lépett az útra, de a belső sávban elütötte egy személyautó. A nő nagyot esett, súlyosan megsérült. A kocsit vezető férfi azonnal kiszállt és a segítségére sietett. Nem így az a nő, aki a külső sávban szabályosan megállt, hogy átengedje a gyalogost. Annak ellenére, hogy látta a történteket, elhajtott a helyszínről. Később visszament és jelezte a helyszínelő rendőrnek, hogy részese volt az esetnek. Elmondta, hogy bár nem ő volt a hibás, nagyon megviselték a látottak, ezért elment a helyszínről, annak ellenére, hogy tudta, kötelessége lett volna segíteni és segítséget hívni. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás ellene.

A balesetet okozó fiatal férfi szintén elismerte a felelősségét. Azt mondta, hogy az ütközés előtti pillanatokban a jobb első ülésen lévő papírok szövegeit olvasta, és mire felnézett, nem tudta elkerülni a balesetet. Közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indult eljárás ellene. A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ügy iratait szeptember 1-jén továbbította az ügyészségre.

Az eljárás során mindkét gyanúsított együttműködő volt és nem vitatták, hogy hibáztak. A nő úgy fogalmazott, hogy „egy életre megtanulta a leckét”: akkor is segíteni kell, ha az lelkileg megterhelő. Az autót vezető férfi is leszűrte a tanulságot, hogy vezetés közben a sofőr mindig az útra figyeljen.

Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

FEL