Két kiló drogot és öt terjesztőt kapcsoltak le a rendőrök Békéscsabán

2025. október 13. 13:02 | behir.hu

Öt terjesztő, három fogyasztó, közel két kiló kábítószer gyanúját keltő anyag, két lefoglalt gépjármű, és mintegy ötmillió forint lett az eredménye annak az akciónak, amit a Békés vármegyei rendőrök tartottak. A DELTA Programban így egy újabb droghálózat tagjai kerülhetnek rács mögé.

Külföldi munkája során szerezte be a kábítószergyanús anyagot az a 47 éves férfi, akit október 15-én, az esti órákban fogtak el a Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei Békéscsaba külterületén, egy családi házban.

A férfi éppen két barátjával múlatta az időt, több zacskónyi fehér és barna por, kristályos anyag és növényi törmelék társaságában. A növényeket a házigazda maga nevelte a ház egyik melléképületében, ahol közel 30 tő cannabist találtak a nyomozók. A férfi a barátjától beszerzett fehér por mellett a saját termesztésű növény virágából is rendszeresen fogyasztott és alkalomszerűen másoknak is adott ezekből. Harmadik társuk is rendszeres vevő volt, és másoknak is jutatott a tiltott szerből.

 

 

Elfogásuk után, 2025. október 16-án újabb két terjesztőhöz jutottak el a békéscsabai rendőrök, és további három fogyasztót is gyanúsítottként hallgattak ki. Egyikük, egy 45 éves Fejér vármegyei nő elmondta, hogy rendszeresen telefonon rendelt drogot a külföldön dolgozó férfitól. A beszélgetéseik során nem beszéltek nyíltan, mikor a férfi megkérdezte, hogy mit hozzon a nőnek, ő mindig tojásként hivatkozott a kábítószerre.

A kétnapos DELTA akcióban így összesen öt terjesztő és három fogyasztó kezén kattant a bilincs, valamint egy személyautót, egy teherautót, számos mobiltelefont és közel 2 kilogramm kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak a rendőrök. Több százezer forintnyi készpénz mellett két bankszámlát is zároltak, ezeken közel 4 millió forintot tartottak tulajdonosaik. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei az öt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit őrizetbe vették.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL