Összeállítással búcsúzik a Stream Szerda

2021. május 4. 18:17 | behir.hu

Sok szolgáltató és kulturális tér mellett a közművelődési intézmények is fogadhatnak ismét látogatókat a járványügyi korlátozások enyhítésével. Így történik ez a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központnál is, ahol több közösség már a héten elkezdi a tagok személyes részvételével a munkát.

"Bár a rendezvények nem indulnak el azonnal, azzal, hogy a közösségi tevékenységek révén a közönség számára is visszatér az élet a művelődési házba, reményeink szerint hosszú időre véget ér Stream Szerda elnevezésű sorozatunk" – írja a behir.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményben az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

A kezdeményezést amiatt indították el még 2020 novemberének végén, mert a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések nem tették lehetővé, hogy programokkal fogadják a gyulai művelődési központ vendégeit. Éppen ezért kezdték a stream sorozatot, amelyben a gyulai művelődési központhoz kötődő előadók, alkotók vállaltak fellépéseket az online térben. Összesen 21 alkalommal közvetítettek élőben könnyű- és népzenei koncerteket, zenés gyermekműsorokat, bábelőadást, színjátszó produkciót és beszélgetéseket képzőművészeti, irodalmi, pszichológiai, tömegsport témákban, összesen 12 és háromnegyed óra hosszban. Az eseményeket rögzítették és azokat a YouTube csatornájukon elérhetővé tették azok számára is, akik a szerdánként délután hatkor kezdődött programokat nem tudták élőben megtekinteni.

Az újbóli nyitás lehetőségével a személyes találkozásokra helyezik a hangsúlyt. A Stream Szerda utolsó alkalmával a közel fél éves sorozat legjobb, legérdekesebb, legizgalmasabb pillanatait elevenítik fel újra.

Az adás május 5-én is 18 órakor kezdődik majd, a linket ez alkalommal is fél órával korábban teszik közzé az Erkel művközpont Facebook oldalán.

További programok »

FEL