Össze akarta zavarni a rendőröket, ezért lopott cipőben indult lopni

2019. január 15. 12:18 | behir.hu

Idősek klubjából és egy kollégiumból lopott egy dunaföldvári férfi Gyulán. A két bűncselekmény között a cipőjét is kicserélte azért, hogy a helyszíneken ne ugyanazok a nyomok legyenek, de a rendőrök így is azonosították.

Két helyről lopott egy dunaföldvári férfi Gyulán – írja a police.hu. Először egy idősek klubjába, majd egy kollégiumba tört be. A bűncselekményeket az elmúlt hétvégén, január 12-éről 13-ára virradó éjjel követte el.

Az idősek klubjába úgy jutott be, hogy egy kővel betört egy ablakot, kinyitotta és bemászott az ablakon. Az épületben az iroda ajtaján lévő üveget is betörte, majd az irodában, egy íróasztal fiókjából több ezer forintot vitt el. Ellopott egy cipőt is, amire lecserélte a sajátját és a kollégiumhoz már a lopott cipőben ment. Átmászott az intézmény kerítésén, térkővel kitört egy ablakot és azon át bemászott az épületbe. Több szobát átkutatott, műszaki cikkeket és egy edzőcipőt pakolt össze. Ezután egy kalapáccsal betörte az iroda ajtajának ablakát és egy íróasztal fiókjából több tízezer forintot vett ki.

 

A gyulai betörés. Fotó: police.hu

 

Azzal, hogy a két helyszínen nem ugyanazok a lábnyomok voltak, nem tudta megtéveszteni a rendőröket. A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói és körzeti megbízottjai azonosították, majd a bűncselekményekről érkezett bejelentések után egy nappal, 2019. január 14-én elfogták a gyanúsítottat. A 34 éves F. Zsolt a két bűncselekménnyel összességében 35 diákot és idős embert károsított meg. A rendőrök a lopott dolgok és pénz egy részét megtalálták nála és lefoglalták. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

További programok »

Gyula

FEL