Kihallgatták, három nap múlva újra lopni indult

11:26 | behir.hu

Több orosházi betöréses lopással gyanúsítanak egy 64 éves gádorosi férfit. Az ügyészség szerint a többszörösen büntetett, különös és többszörös visszaesőnek minősülő férfi két gyanúsítotti kihallgatása után három nappal ismét lopott. A Gyulai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

Az Orosházi Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és további két rendbeli lopás vétsége miatt kezdeményezte a 64 éves gádorosi férfi letartóztatását.

Az ügyészség közlése szerint a férfit korábban több alkalommal is büntették, jellemzően lopás és betöréses lopás miatt. Legutóbb 2026. január 19-én szabadult, ezt követően azonban a gyanú szerint újabb hasonló bűncselekményeket követett el.

A megalapozott gyanú szerint a férfi július elején a kerítésen átmászva jutott be egy orosházi családi ház udvarára, majd egy ablakot betörve hatolt be az épületbe. Onnan többek között átfolyós vízmelegítőt, mikrohullámú sütőt, centrifugát, csaptelepet, vasalót, súlyzókészletet és wifi-routert vitt el. Az eltulajdonított tárgyak összértéke mintegy 125 ezer forint volt, az ablak betörésével és az ingatlan megrongálásával pedig további 52 ezer forintos kárt okozott.

Az ügyészség szerint augusztus végén hasonló módszerrel jutott be egy másik házba, ahonnan egy 30 ezer forint értékű mobilklímát tulajdonított el.

A rendőrök a férfit szeptember 7-én és 8-án is gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények miatt. A gyanú szerint azonban ez sem tartotta vissza: három nappal később ismét lopni indult. Egy ingatlan kerítését megrongálva jutott be az udvarra, majd a tornácról három hosszabbítót vitt el, összesen 10 ezer forint értékben.

Az Orosházi Járási Ügyészség szerint a férfi előélete és a várható büntetés mértéke miatt fennállt a szökés vagy elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés ténye és annak jövőbeni veszélye is.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával, és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL