Országos elismerés a Vörösmarty iskola tehetséggondozásának

2017. június 7. 14:55 | Knyihár Mihály

Minősített Tehetséggondozó Műhely címet kapott az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola.

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 2011. óta folyik a jelenlegi komplex, intézményi szintet átfogó, magas színvonalú tehetséggondozó munka. A kiemelkedő tevékenységet már eddig is elismerték különböző szakmai címekkel: a járás első és egyetlen „Akkreditált kiváló tehetségpontja” és az „Európai tehetségpont” címeknek is tulajdonosa az iskola.

Meglévő tapasztalatai, tehetséggondozó munkája alapján, 2016 őszén pályázott a Vörösmarty az Új Nemzedék Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Minősített Tehetséggondozó Műhely” névvel jelölt új tehetséggondozó mintaintézményi szerepkör betöltésére. A cím elnyerésére a tehetséggondozás terén hagyományokkal, dokumentálható, elért eredményekkel rendelkező nevelési-oktatási intézmények pályázhatnak, akik intézményi szinten is elkötelezettek a tehetséggondozás mellett. A többlépcsős minősítési eljárás – benne 2017. márciusában a helyszíni ellenőrzéssel - végén érdemelte ki az elismerő címet a Vörösmarty. Az elnyert titulus révén a minisztérium öt éven keresztül biztosítja az intézmény tehetséggondozó munkájának támogatását.

Az iskolában a tehetséggondozás több területen zajlik, de a pályázatban a Vörösmartysok kiemelten a gondolkodásfejlesztés módszereit állítottuk középpontba: így pl. az országos versenyeken is szép eredményeket felmutató robotika tehetségsávot. A sikeres pályázatnak köszönhetően 1. osztálytól 8. osztályig a 21. századi technikák még gazdagabban jelennek meg 2017.őszétől a tanórákon és tanórán kívüli lehetőségekben. A 8. éve szép eredményeket felmutató robotika tehetségsáv lehetőségeit kiszélesítik: már 1. osztálytól megismerkednek a gyerekek az algoritmizálás, a programozás és kódolás alapjaival pl. robotméhecskék segítségével. A természettudományos kompetencia fejlesztését, a logikus, kreatív, problémamegoldó gondolkodás fejlesztését, a reál tantárgyak gyakorlatban való alkalmazását nagyon fontosnak tartják, ehhez sokféle új módszert és lehetőséget használnak, mint ahogy új eszközöket – pl. 3D nyomtató ‑ is terveznek szeptembertől „bevetni” az oktatásban.

2017. május 31-én Budapesten ünnepélyes keretek között vehette át Orosz László intézményvezető az elnyert címről tanúskodó díszoklevelet. Országosan 38 intézmény, ebből mindösszesen 11 általános iskola, a Dél-alföldi régióban összesen csak 6 pályázó kapta meg a Minősítő Bizottság által a Minősített Tehetséggondozó Műhely elismerést.

Iskolánk pedagógusai továbbra is készek a meglévő tapasztalataik átadása mellett az új ismeretek megtanulására, innovatív megoldások, módszerek bevezetésére is. Ehhez nyújt segítséget a most kapott kiemelkedő elismerés is.

Forrás: vmoh.hu

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL