Országos diák sajtófotó kiállítás nyílt Békéscsabán

2024. március 13. 17:08 | Fajó Attila

Kiállítás nyílt az első országos diák sajtófotó pályázat díjazott műveiből a Szent-Györgyi Albert Technikumban. Az iskola tanára, Imre György ötlete alapján létrejött verseny azt tűzte zászlajára, hogy szakmai fejlődési lehetőséget biztosítson a jelentkezők számára.

Az országos diák sajtófotó pályázat kapcsán kiválogatott és bemutatott 112 sajtófotó kapcsán Imre György elmondta: a szakma jövőjét jelentik a pályázatra jelentkező diákok. 

– Úgy látom, hogy egy-egy ilyen versenyen ígéretes utánpótlás gyűlik össze a kreatív és minőségi munkát végző diákok közül – fogalmazott a Szegya média-fotógráfus szakos tanulóit képző pedagógus. 

A megnyitó ünnepségen köszöntő beszédet mondó Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta: a békéscsabai szakképzés ismét országosan egyedülálló programot valósított meg.

– Az innováció kiinduló pont intézményeinkben, ezt bizonyítja a héten nálunk megrendezett szakma kiváló tanulója verseny a pék-cukrász szakosok közt és több más olyan program, amelyet idén sikerrel hoztunk létre – folytatta a főigazgató.

A még 2023-ban meghirdetett országos diák sajtófotó pályázatra mintegy 400 alkotás érkezett be. A szakmai zsűri 10 kategóriára bontva ismerte el a legjobbak munkáját.

 

Galéria

 

 

További programok »

Kultúra

A szerkesztőség anyák napi ajándéka

Újságíróink egy-egy irományt rittyentettek anyák napjára, hogy akinek olvasni támad kedve, annak szolgáltassunk egy-egy történetet, amellyel szórakoztathatja, esetleg nosztalgiába ringathatja magát. Fogadják szeretettel!
2024. május 5. 09:38
FEL