Őrizetlenül hagyott pénztárcát lopott

2018. március 11. 07:21 | Kovács Dávid

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert ellopta egy nő pénztárcáját egy üzletből Sarkadon - írja közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bevásárlás után egy üzletben felejtette a pénztárcáját egy nő Sarkadon, 2018. január 11-én. Akkor vette észre, hogy nincs meg, amikor egy másik boltban fizetni akart. Visszament, de a pénztárca már nem volt ott, ellopták. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei azonosították azt a 23 éves komádi férfit, eltette az őrizetlenül hagyott tárcát.

Lopás miatt büntetőeljárás indult ellene, a nyomozást a rendőrség 2018. március 8-án befejezte. Az eljárás iratait a Sarkadi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal küldte el a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL