Óriástorta és ingyen lufi várja a gyerekeket a Megyenapon

2019. augusztus 29. 08:12 | behir.hu

A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében a Megyenapon ebben az évben is kiemelt figyelmet kapnak a gyermekek. A békéscsabai főtéren szeptember hetedikén játszósátor, kreatív játszótér és hungarikum játszóház várja a megye legkisebb lakóit.

Délelőtt tíz órától estig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, gyöngyöt fűzhetnek, ragaszthatnak, elkészíthetik megyenapi ajándékukat. A játszótéren mindenféle mókás eszköz kipróbálására lesz lehetőségük, a legkisebbeket kosárhinta várja. Aki pedig teljesíti a „Kézműves küldetést”, a Hóvirág fagyizóban a Békés Megyei Önkormányzat vendége lesz egy gombóc fagylaltra.

Délután a kicsik és a gyermeklelkű nagyobbak a színpadon bábelőadást láthatnak, Fekete Dávid tolmácsolásában szólal meg Vitéz László, aki idén a törökök „baját látja el”.

Ebben az évben sem maradhat el a meglepetés óriástorta, az előadás után kóstolhatja meg a legszerencsésebb ezer vendég az akácmézes-mákos-málnatortát. No és persze most is lesz léggömb, minden gyermek héliummal töltött lufit is kap ajándékba – írja közleményében a megyei önkormányzat.

További programok »

FEL