Orbán Viktor: Budapesten is feloldjuk a kijárási korlátozást

2020. május 16. 14:25 | Mikóczy Erika

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután kettő óra körül jelentette be, hogy a járvány erejét Budapesten is sikerült letörni, így ott is enyhítések jöhetnek.

– A járványveszély kihirdetésének 66. napjában vagyunk. Azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a járvány megfékezéséért vívott első csatát megnyertük. Fényesen nyertük meg, és ez most már nemcsak remény, kívánság, vagy önbuzdítás, hanem tény! A fertőzésen átesettek száma alacsony és az új megbetegedések száma is kedvezően alakul. Ez azért sikerülhetett, mert az összes döntést időben meghoztuk, és azért – ezt külön szeretném aláhúzni – mert mindannyian, vidékiek, budapestiek, egyedülállók, családosak, idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk. Köszönet érte! – közölte Orbán Viktor a hivatalos közösségi oldalán.

A miniszterelnök kiemelte: a mai szakmai háttérbeszélgetéseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is sikerütl letörni. Így megfontoltan és óvatosan, Budapesten is áttérhetnek a védekezés második szakaszára.

– Ezért a kijárási korlátozást feloldjuk, és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket. A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos! Arra kérem a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára - hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

További programok »

Itthon

Két baleset történt Gyula közelében július 8-án

Szerda délelőtt, Gyula Szanazug részén a Kettős-Körös partjáról egy személygépkocsi a folyóba csúszott. Délután Gyulán, a 44-es főút elkerülő szakaszán, az Újkígyósi elágazás irányába egy platós kisteherautó személygépkocsival ütközött.
2020. július 9. 17:48
FEL