Operatív törzs: Tendenciózusan csökken az aktív fertőzöttek száma

2020. május 21. 13:06 | behir.hu

Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, amelyben elhangzott, hogy folyamatosan csökken a fertőzöttek száma hazánkban. Ugyanakkor a reggeli adatok intőek, hiszen csütörtökre újabb 43 fertőzöttet regisztráltak.

Csütörtökön reggel 6 órától valamennyi határátkelőhely megnyílt a magyar-román határon – jelentette be az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. A Nyugat-Európából be- és kifelé történő tranzitforgalom továbbra is biztosított mindkét irányban. Akik a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről utaznak tovább, vagy Magyarországot érintve hazautazási céllal közlekednek, mentesülnek a hatósági házikarantén alól. Hazánk területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyeken állhatnak meg. A budapesti repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőknek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a kijelölt útvonalon kell elhagyniuk az országot. A szállított utasoknak pedig hitelt érdemlően kell igazolniuk, hogy repülőjeggyel rendelkeznek.

Kiss Róbert tájékoztatott, hogy csütörtökön újabb kéz- és felületfertőtlenítő géleket szállítanak a szociális intézményekbe és az idősek  otthonaiba. Beszélt arról is, hogy hatósági házi karanténban jelenleg 11 103 személyt tartanak nyilván, a szabályok megsértése miatt pedig 386 büntetőeljárást rendeltek el.

 

A járvány lemenő szakaszában vagyunk

 

Müller Cecília az adatok ismertetésével kezdte: újabb 43 újabb fertőzöttet regisztráltak, ezzel 3641-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Összesen 473 ember hunyt el a koronavírus miatt. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 1659 fő, a gyógyultaké 1509 fő. A mai napon 510 főt ápolnak kórházban a koronavírus miatt, illetve 27-en vannak még lélegeztetőgépen.

Az országos tiszti főorvos kiemelte, hogy az új fertőzöttek és a gyógyultak aránya kedvező, a járvány lefelé menő szakában vagyunk, de  a járványügyi készültséget ugyanúgy fenn kell tartanunk, minden apróbb elmozdulást szem előtt kell tartani.

 

Megkaphatják az elmaradt védőoltásokat a tanulók

 

Müller Cecília közölte, hogy a járványügyi helyzet kedvező alakulására való tekintettel a gyerekek elmaradt oltásait pótolják. A mai tájékoztatást kapnak az intézmények, így a szülőket el tudják majd látni az ezzel kapcsolatos információkkal. 

Kétféle oltás beadása szenvedett késedelmet a járvány miatt. A 2019/2020 évben az áltlános iskolák hetedik osztályosai kapnak B típusú fertőző májgyulladás elleni védőoltást, illetve azok a lányok, akiknek a szülei kérték, a méhnyakrákot okozó vírus elleni oltást is kapnak – mondta a tiszti főorvos. A védőoltások beadását május 25-től június 12-ig terjedő időszakban a szokásos módon tervezik. A járványügyi helyzetre odafigyelve, pontos időpontra érkezhetnek majd az oltandók.

 

További programok »

FEL