Önvédelemre tanítja a gyerekeket az új, magyar játék

2018. december 4. 07:59 | behir.hu

Szülőnek lenni hatalmas öröm, egyben óriási felelősség is. Az édesanyák és édesapák a széltől is óvják gyermekeiket, amikor azonban a kicsik közösségbe kerülnek, szülők nélkül is meg kell tudniuk oldani konfliktusokat – vallja a fejlesztő.

A bölcsödében és óvodában gyakran kerülnek nézeteltérésbe a legkisebbek, a gyermekeknek pedig meg kell tanulniuk azt, hogy ne bántsanak másokat és azt is, hogy őket se bántsák. Annak érdekében, hogy ezt az edukációt játékos tanulássá formálja, Kovács Ildikó önvédelmi instruktor megalkotta a világ első gyermek önvédelmi kirakósát.

"Nagyjából egy évvel ezelőtt ültem a kislányommal, Bogival a játszószőnyegen és azon gondolkodtam, hogyan fogom megtanítani neki, hogyan reagáljon, ha a bölcsiben meg akarják húzni a haját, vagy esetleg megharapnák. Fontosnak tartottam, hogy megtanítsam neki, hogyan kezelje jól ezeket a helyzeteket akkor is, ha nem vagyok mellette" - magyarázza Kovács Ildikó önvédelmi instruktor. Hozzáteszi: ekkor született meg az ötlet, hogy egy puzzlet készítsen, aminek rajzai bemutatják az egyes konfliktus-helyzeteket és azt is, miként tudják azt megoldani a kicsik akár már két évesen is.

A gyermekeknél agresszióról akkor beszélhetünk, ha a kicsik már felfogják azt, hogy fájdalmat tudnak okozni másnak, s társaikat így irányítani tudják, rá vehetik őket arra, hogy azt tegyék, amit ők akarnak. Ez az agresszió megnyilvánulhat harapásban, ütésben, csípésben, rúgásban, karmolásban, hisztizésben, kiabálásban és köpködésben is. A 10 darabos, három részes kirakósban olyan szituációk jelennek meg, amelyek az életkori sajátosságokat szemléltetik, így például a birtoklás iránti vágyból fakadó agresszivitást, vagy éppen a haragból eredő erőszakos cselekvéseket.

További programok »

FEL