Oláh Barbara: A férjem segített elmozdulni a tavaszi mélypontról

2023. augusztus 6. 17:35 | Kovács Dávid

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club gyaloglója ugyan nem kezdte jól a szezont, de fokozatosan javult a teljesítménye és végül magabiztosan harcolta ki a budapesti atlétikai világbajnokságon való szereplés jogát. Oláh Barbara többek között egy három hetes spanyolországi edzőtáborral készül a hazai viadalra, bízik abban, hogy saját magára tud majd koncentrálni a versenyen és sikerül egyéni csúcsa közelében teljesíteni a 20 kilométeres távon.

 

– Hogyan jutottál el idáig, a világbajnoki felkészülésig? Milyen volt az idei éved? Hogyan írnád le ezt az utat, amíg eljutottál odáig, hogy most már tényleg a világbajnokságra lehet készülni?
– Nagyon rosszul kezdtem a szezont, a tavaszom igazából teljes mértékben el is ment. Egy versenyt sem tudtam úgy befejezni, ahogy szerettem volna. Ott, április végén magamat is megkérdőjeleztem, hogy van-e még-e esetleg helyem a pályán. De aztán szerencsére összeszedtem magam, és fel tudtunk készülni jobban a versenyekre. Június elején Litvániában, Alytusban sikerült egy jó 20 kilométert gyalogolnom. Ötödik helyezést értem el, amivel már értékes pontokat szereztem a világranglistán. Ehhez jött hozzá még az országos bajnokságon elért egyéni csúcsom, így jó pozícióba tudtam kerülni.

– Mentálisan hogyan dolgoztad fel ezt az évkezdést? Hogyan tudtál arra koncentrálni, hogy van még erő benned és fel tudsz készülni erre a vb-re?
– Nagyon nagy segítség volt számomra a férjem, aki szerencsére nagyon sok edzésemen ott van. A hétvégi hosszú távokon mindig biciklivel kísér, folyamatosan bíztatott, hogy nem szabad még feladni, mert ebben azért még nagyon sok van. Ő is látta edzésen, hogy bennem van a jobb eredmény, csak egyszerűen nem akart összejönni. Az pedig sajnos nagyon lehúzott, hogy folyamatosan nem sikerült. De aztán szerencsére az ő motiválására össze tudtam magamat szedni.

 

Oláh Barbara a litvániai viadalon (Fotó: bcsac.hu)

Oláh Barbara a litvániai viadalon (Fotó: bcsac.hu)

 

– Hogyan kezdődött a felkészülés a világbajnokságra? Hogyan alakítottátok ki ezt a felkészülési programot?
– Igazából nem változtattunk az eddigieken. Január végén kezdtem egy háromhetes edzőtáborral, majd tavasszal volt egy egyhetes program Tatán, most pedig magaslaton vagyok Spanyolországban.

– Milyen ez a spanyolországi edzőtábor? Hogyan sikerült az akklimatizáció? Mennyit tud segíteni ez a magaslati edzőtábor itt a vb előtt?
– Most tényleg magaslaton vagyok, 2320 méteren vagyunk fent, életemben először. Az első hét akklimatizálódással telt el, csak könnyű gyaloglásaim voltak. A második héten kezdtem jobb időket is gyalogolni, mint otthon, ez pedig a harmadik hét, ahol cél a jó befejezés. Jó volt, hogy tudtam a többi gyaloglóval együtt készülni, akik a vb-n indulnak. Az fontos volt, hogy eljöttünk a nyári melegből, mert 35 fokban nem lehet úgy edzeni, mint itt. Az, hogy milyen hatása lesz, otthon derül majd ki!

– A felkészülés hajrájában mire van még szükség, hogy tényleg a legjobb teljesítményt nyújtsd majd a hazai világversenyen?
– Itt majd még jövő héten lesz egy olyan időszak, amikor gyorsító edzéseket végzünk, mert azért itt a hegyekben, ahol nincs annyira sík szakasz, azért nem tudom azt a tempót még megcsinálni, amit otthon síkon. A jövő hét még egy kicsit keményebb lesz szerintem és ott fogunk jobban finomítani, jobban közelíteni a versenytempóhoz.

– Milyen elvárást tűztél ki magad elé igazából erre a vb-re? Időben gondolkodsz, vagy inkább helyezésben? Mi az, amit magadnak kitűztél erre a világbajnokságra?
– Időben mindenféleképpen szeretnék az egyéni csúcsom környékén gyalogolni, a többit meg majd látjuk, hogy ez mire lesz elég. Mert azért ez 20 kilométer, itt nagyon sok minden függ az időjárástól is, hogy pont azon a napon lesz-e esetleg kánikula, vagy előtte. Az is dönthet, hogy kel fel az ember reggel, vagy az, hogy a mezőny hogyan indul el az elején. Az biztos, hogy nagyon nehéz és szoros verseny lesz, hiszen a mezőny fele 1 óra 30 percen belüli gyalogló, és nagyon kemény verseny lesz, az biztos. Inkább a saját dolgommal kell foglalkoznom és a saját tempómat kell gyalogolni. Remélem, hogy ehhez majd találok valakit a mezőnyben!

 

Oláh Barbara és edzője, Tóth Sándor (Korábbi fotó: Hidvégi Dávid)

Oláh Barbara és edzője, Tóth Sándor (Korábbi fotó: Hidvégi Dávid)

 

 

Tóth Sándor: A mezőny első harmadát meg lehet célozni

 

A versenyző edzője, Tóth Sándor itthonról követte a spanyolországi edzőtábor történéseit.

– Reggel, este, sőt, még napközben is hívjuk egymást. Minden rezzenéséről tudok, az nem probléma, hogy én távolabb vagyok – fogalmazott az olimpikon mestere. A felkészülés hajrájában arra hívta fel a figyelmet, hogy már nem szabad nagyon hosszú távokat teljesíteni, főleg úgy, hogy az edzőtáborból „pottyan bele” a hőségbe.

A hivatalos nevezések hétfőn derülnek ki, így akkor lehet látni pontosan, hogy ki indul a rövidebb, 20 és ki a hosszabb, 30 kilométeres távon.

– Nehéz megmondani, hogy ki mire lesz képes ilyen rettentő melegben, amire számíthatunk is augusztus 20-án, az lehet a kulcs, hogy ki hogyan reagál ezekre a körülményekre. Az a célunk, hogy a legjobbját közelítse meg és ezzel a mezőny első harmadában végezzen – tette hozzá Tóth Sándor.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL