Kész csoda, hogy kijutottam – Harmadik olimpiájára készül Oláh Barbara

2024. július 11. 14:23 | Hidvégi Dávid

Július 26-án kezdődnek a nyári olimpiai játékok, amelyen ezúttal is lesz egy békéscsabai versenyző. Oláh Barbara szinte az utolsó pillanatban kvalifikálta a magát Párizsba, miután egész tavasszal egy makacs sérüléssel bajlódott, amely akár a karrierjének a végét is jelenthette volna. Szerencsére a gyalogló felépült, így a harmadik olimpiájára készülhet.

Június 30-án lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak, amelyben összesen 20 magyar atléta biztosította a helyét a XXXIII. nyári olimpiai játékokra. Köztük a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője, Oláh Barbara, aki már zsinórban a harmadik olimpiájára készül. 2016-ban Rio de Janeiróban 20 km-es gyaloglásban a 74 induló közül az 58., a 2021-es tokiói ötkarikás játékokon szintén az 20 km-es gyaloglásban indulva a 46. helyen ért célba. Párizsban a maratoni vegyes váltóban indul a Budapesti Honvéd gyaloglójával, Venyercsán Bencével. A felkészülését október óta a férje, a korábbi atléta, Oláh Tamás irányítja. A behir.hu sportolót a kvalifikációról, a felkészülésről és a céljairól kérdezte meg.

 

– Milyen sérüléssel bajlódtál az év elején? Mennyire volt biztos, hogy folytathatod a pályafutásod?

– A jobb térdemnél egy összetapadt kötőszövetet és az instabil porc részeket kellett eltávolítani. Bíztam a gyógytornászomban, Kriván Andrisban és az edzőmben, Oláh Tamásban, hogy a műtét utáni rehabilitáció jól fog sikerülni. Mi úgy álltunk hozzá, hogy nem így szeretném befejezni a pályafutásomat. Sajnos láttunk már olyat, hogy egy sportolónak olyan sérülése lesz ahonnan nincs tovább, de az én esetemben szerencsére nem ezt történt. 

 

– A felépülést követően hogyan sikerült a kvalifikációd a párizsi olimpiára? Milyen kategóriában indulsz?

Récsei Rita és Venyercsány Bence szerezte meg a maratoni gyaloglás váltójának ország kvótáját. A szövetség kiírt egy versenyt, a 10 ezer méteres országos bajnokságot, ahol a tartalék pozícióért folyt a küzdelem. Én ott Rita mögött, másodikként értem be, egyéni csúcsot gyalogolva. Itt eldölt, hogy a tartalék én leszek. Majd született egy döntés, miszerint Rita csak egyéniben indul, így én léptem előre a tartalék pozícióból oda, hogy versenyezhetek.

 

– Miért hagytad ki az Európa-bajnokságot?

– Az Eb előtti versenyünkön, Spiller Tiziana előttem ért be, megelőzött az Eb-listán, így én lettem a negyedik magyar lány. Országonként pedig csak három fő indulhat versenyszámonként.

 

– Hogyan alakul az olimpiai felkészülésed?

– Mivel március 25-én műtöttek, mondhatni a jégen táncoltunk, hogy ilyen formába kerüljek az országos bajnokságra. Az ottani egyéni csúcs gyaloglása után éreztem, hogy picit fáradt vagyok, így visszavettünk. 3 hónap alatt kellett nagyon sok mindent behoznunk. Kaptam egy pihenőhetet, amikor könnyen edzettem minden nap, volt egy hosszú kerékpáros edzésem is. Holnaptól edzőtáborba utazom, ahol már újra jönnek a nehezebb, erősebb edzések és készülünk a váltó versenyre.

 

– Ez lesz a harmadik olimpiád, ezúttal milyen célokkal az ötkarikás játékokra?

– Mondhatjuk, kész csoda, hogy kijutottam. Mivel ez egy váltó verseny, nem csak saját magamért versenyzek, szeretném a legjobbat nyújtani, hogy a váltó társam is elégedett legyen az eredménnyel. Ez csapatmunka lesz, egymásért versenyzünk!

 

– Ez lesz az első európai olimpiád. Könnyebbséget jelent, hogy ezúttal nem kell egy másik időzónához szoknod?

– Természetesen. Az évek során rájöttem, hogy szép, ha másik kontinensre utazhat az ember, de nagyon fárasztó maga az utazási idő és az akklimatizáció is. Most nem lesz időeltolódás, már most tudunk készülni arra, hogy a verseny időpontjára időzítjük az edzéseket.

 

– Milyen terveid vannak az olimpia utáni időszakra?

– Ha az olimpia után azt érzem, nincs probléma a térdemmel, tervezek még a gyaloglással. Vannak versenyek amikkel már szemezek. Az biztos, hogy a sport mindig is az életem része marad, hiszen nagyon sokat kaptam tőle.

***

Oláh Barbarának a Békéscsabai Médiacentrum Kft. munkatársai sok sikert kívánnak a párizsi olimpiára remélve, hogy nemcsak jó eredménnyel, hanem életre szóló élményekkel tér majd haza!

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL