Október elsején nyit újra az Árpád-fürdő

Szeptember 17-től két hétre bezárt Békéscsabán az Árpád Gyógy- és Strandfürdő. A strand területén megkezdődtek az ilyenkor szokásos, téli időszakra való átállás munkálatai.

Mint azt a fürdő vezetője elmondta: sok kritika érte őket amiatt, hogy a nyárias időjárás miatt miért nincsenek még nyitva. Zsadon Endre a döntést azzal indokolta, hogy a téliesítési munkálatokban résztvevő vállalkozókkal előre le kellett egyeztetni  az időpontot. Hozzátette azt is, hogy szakaszos leállásra sem volt lehetőség, hiszen egy vízbázisról látják el az összes medencét.

Az 50 méteres létesítmény vizét már leengedték és elkezdték a sátor építését. Ezen a héten zajlanak a nagyobb munkálatok: a kifutó folyosók és az uszoda sátorszerkezetének felállítása, a burkolatjavítási munkák, amelyeket külső vállalkozók végeznek. Ha a kinti, nagyobb munkálatokkal kész vannak, akkor következnek az olyan karbantartások, amelyek egyelőre még nem látszanak. Ilyen a hőcserélők takarítása, föld alatti vezetékek savazása – fejtette ki a  fürdővezető.

A téli üzemmódra átállt Árpád Gyógy- és Strandfürdő a tervek szerint október elsején nyit újra.

Megosztás:

Címke: , ,