Október 11-én lesz a Békés Vármegyei Év Vállalkozója és Prima Díjátadó Gála

2024. október 4. 13:00 | Csiffáry Zsuzsanna

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Békés Vármegyei Szervezete 2006 óta rendezi meg a Prima-díjátadó gálát. A pénteken tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jeles eseményt idén október 11-én szervezik meg a Békéscsabai Jókai Színház Vigadójában.

A VOSZ Békés Vármegyei Szervezete 2006-ban csatlakozott a 2003-ban Demján Sándor által megálmodott és magánvagyonából útjára indított Prima Primissima mozgalomhoz. Békés megyében a vállalkozók mecénásként a megye kulturális-, tudományos- és sportéletének jeleseit 1-1 millió forintos díjjal ismerték el, ám idén ez másképpen lesz. Dr. Becsei Attila, a VOSZ Békés Vármegyei alelnöke ismertette, hogy a kultúra területén idén három Prima-díjat osztanak majd ki.

– A Prima-díj a legrangosabb elismerés amit a VOSZ megyei és országos szinten a kultúra szereplőinek odaítél. Idén már 2 millió forintot kapnak fejenként a győztesek, ezen felül egy képzőművészeti alkotással gazdagodnak – fogalmazott az alelnök. 

 

Kép: Behir.hu

 

Ifj. Losonczi István, a VOSZ Békés Vármegyei Szervezetének elnöke köszöntőjében felelevenítette, céljuk a magyar vállalkozások és munkaadók, a magyar gazdaság sikeres működésének elősegítése.

– Öt személy fogja megkapni a vármegyei „Év vállalkozója" kitüntetést. Egy személy részesül majd a kiemelkedő társadalmi szerepvállalásért elismerésben, és mint minden évben, három Prima-díjasunk lesz. Idén a zeneművészet, a táncművészet, népművészet területéről ismerünk el művészeket. Az egyik díjat én is jól ismerem két okból. 2003-ban édesapám kapta meg az év vállalkozójának járó díjat, és 19 évvel később követtem a példáját, 2023-ban én állhattam föl ugyanarra a színpadra – idézte fel Ifj. Losonczi István. – Őszintén szólva még jócskán tanulom a szakmát. Elődöm, Nagy Mihály László 25 éven keresztül vezette a szervezetet. A feladatom nagyon összetett és komplex. Úgy érzem, napról napra jövök rá arra, hogy mely területeken tudnánk még tevékenykedni. Ahogy közeledünk a Prima-gála felé, egyre kevesebbet alszunk mi is a munkatársakkal, és egyre több feladat hárul ránk, amit persze örömmel vállalunk. Nagyon büszke leszek rá, hogyha úgy fog sikerülni a rendezvény, ahogy azt elképzeltük. 

A  támogatók segítségével megszervezett esemény október 11-én lesz a Békéscsabai Jókai Színház Vigadójában. 

Kép: Behir.hu

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL