Hogyha egy kicsit odafigyelünk, és tényleg vesszük a fáradságot, hogy megértsük, rájövünk: egy egész világ hever a szemünk előtt, amit észre sem veszünk.
Hogy miért? Talán azért mert már nem divat. Kiment a fejünkből, eszünkbe sem jut. Kötelezővé tették az iskolában, és ami kötelező azt erőszaknak, erőltetésnek vesszük? Talán anno nem elemezgetni, boncolgatni kellett volna őket, hanem azokkal a mély érzésekkel foglalkozni, amelyeket közvetítenek. Túláradó öröm, sötét kétségbeesés, mindent elsöprő vad szerelem, erő, félelem, rettegés, kétségbeesés, megingathatatlan hit és bátorság, ez mind-mind ott van bennük. Aki érezte már, az tudja, miről beszélek. Nem kell súlyos százezreket költenünk, ha utazni akarunk, új világokat, tájakat, embereket, magával ragadó hangulatot ismerhetünk meg rajtuk keresztül. Csak olvasni kell és közben mással nem törődni! A vers: Ő az, akiről beszélek. Egy máig is élő, lélegző, magával ragadó, ezerarcú, érzésű személyiség, akit bűn elhanyagolni és nem törődni vele, hiszen ő nem akar semmit, nem kér, csak ad, ha engedjük neki. Valahogy ismét a tudatunkba kellene égetni mekkora kincs van a kezükben, amiről lassan lemondunk.
Van azonban egy rendezvény, ami hónapról-hónapra felveszi a harcot érte itt Békéscsabán is. A minap ünnepelte tizedik évfordulóját a nézőkkel közösen, Békéscsabán a városháza dísztermében. Az irodalmi esteken a színészek előadásán keresztül láthatunk beléjük, így tárják elénk - néha csak a képzelet szülte - világukat, dimenziójukat. Amíg lesz nézőközönség, addig az est teljes vállszélességgel kiáll érte.
