Nyugdíjasok léptek fel a békéscsabai főtér színpadán

2021. július 22. 15:04 | Hidvégi Dávid

Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Regionális nyugdíjas és civil kulturális találkozót Békéscsabán. Idén a főtéri színpadon tartották meg az eseményt, ahol a tánc számos műfajával találkozhattak a kilátogatók.

A Mama Dance a Bács-Kiskun megyei Orgoványból érkezett. A nyugdíjas tánccsoport hét éve létezik és ezúttal palotást adott elő. A községből egy másik csoport is érkezett, amelynek tagjai hastáncoltak.

– Voltak szünetek a felkészülésben, de mivel kicsiny faluból jöttünk, ezért volt lehetőségünk szabadtéren is próbákat tartani. Ahogy bejött a jó idő, próbáltunk találkozni és próbákat tartani, de mivel a tánccsoport már elég régóta működik és a mostani produkcióink sem újak, így már rutin van a lábunkban – árulta el az Orgovány Gyöngyszemei táncsoport vezetője, Járvásné Manyi, aki a Mama Dance táncoktatója is.

 

 

A Regionális nyugdíjas és civil kulturális találkozót hagyomány és értékteremtő céllal indították el öt évvel ezelőtt. Eleinte a tánc köré szervezték a programot, de mostanra ének és irodalom is a palettára került.

– Nagyon sok féle csoport érkezett a programra. Békéscsabáról, Szeghalomból és Orgoványból is jöttek, így már mondhatjuk, hogy regionális a rendezvényünk. Mindenki külön-külön készül. A pandémiás időszak nagyban megnehezítette a felkészülést, de szerencsére volt elég idő a találkozó előtt – fogalmazott Kölesné Vandra Éva, a Békéscsabai Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke. 

 

Galéria

További programok »

FEL