Nem csak a 20 éveseké a világ – Nyugdíjasok bugiztak a főtéren

11:03 | Bere Mátyás

Békéscsabán kedden, a XIII. Regionális Nyugdíjas és Civil Kulturális Találkozón, a Tánc napja című eseményen jártunk, ahol a néptánctól a hastáncig láthatott különféle produkciókat a közönség. A program a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület szervezésében jött létre kiemelten a szórakozás és a szórakoztatás céljából.

A kulcsszó itt a szórakozás volt, a színpadon és a nézőtéren is – ez jött át a délutáni mulatságból és a reakciókból. Kölesné Vandra Éva, a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke elmondta, hogy mindig izgalmak közepette álltak és állnak színpadra, a keddi eseményen ráadásul elsőként.

– A kilenc féle produkció között többségében a nyugdíjas korosztály lép fel, de van néhány fiatalabb is a táncolók között – mikor ezt mondta Kölesné Vandra Éva, éppen akkor hangzott el egy másik fellépő szájából a híres „Nem csak a húsz éveseké a világ” idézet Aradszky László dalából.

Az első csoportban fellépő Szabó Ferencné kiemelte, hogy több hiányzó is van náluk, ezért nagy munka volt abban, hogy összeszokjon egy-egy pár

– Mi szabadon tácolunk, ezért is az a címe a fellépésünknek, hogy bökönyi táncok szabadon – fogalmazott Szabó Ferencné.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Koltay Gábor: Megkésett levél Dariday Róbert Művész Úrnak

Mint arról korábban beszámoltunk, július 29-én este, 96 éves korában elhunyt Dariday Róbert színművész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja. Koltay Gábor Balázs Béla-díjas rendező Megkésett levél Dariday Róbert Művész Úrnak című írásával, nyílt levelével emlékezik rá.
12:51
FEL