A békéscsabai születésű Krajcsó Ágnes 1987-ben érettségizett az eü-gimiben, de nem hazai, hanem egy pozsonyi egyetemre jelentkezett. Noha a felvételi jól sikerült, egy kukkot sem beszélt szlovákul. (Természetesen az elszántság mögött egy fiú, mégpedig a barátja állt, aki eleve a szlovák suliból jelentkezett Pozsonyba.)
A felvételi után behívatták az Oktatási Minisztériumba, ugyanis teljesen érthetetlen volt számukra, hogy egy nem idegen nyelvet tanuló végzős miért éppen külföldön akar továbbtanulni. Ágnes a döntését azzal indokolta, hogy az édesanyja magyar, édesapja pedig csabai tót származású, ebből kifolyólag a szlovák identitását szeretné ápolni. „Nem tehetek arról, hogy nemzetiségiként nem tanítottak meg szlovákul” – fűzi hozzá. Az illetékes elvtársakat teljesen megérintette a 18 éves lány hihetetlen megszállottsága.
És láss csodát, a magyar állam kifizette az egyéves pozsonyi nyelvtanfolyamot; nem mellesleg már a kiutazás előtt nem volt együtt a fiúval.
Érdekesség, az egyetemen oroszul is tanultak, de a Magyarországon megszerzett tudása nem sokat segített neki, sőt, majdnem meg is bukott belőle. Miközben a szlovák csoporttársai felső fokon beszéltek oroszul. A szimpatikus fiatal orosztanárnőnek valahogy kimagyarázta magát és kapott egy 3-ast, ugyanis ott csak három érdemjegyet adtak: 1-3-5. Az 1-es a legjobb jegy.
A diploma megszerzését követően a csabai szlovák suliban kapott álláslehetőséget. Szlovákul kellett volna tanítania biológiát és matematikát, de még a nyár folyamán, három hét alatt bebizonyosodott számára, hogy hosszútávon már nem tud együttélni a szüleivel, így a budapesti szlovák gimnáziumba jelentkezett. Föl is vettek azonnal, mert nagy kincs az, aki szlovák nyelven tanít.
„Hamar kiderült, imádom a gyerekeket, és kevésbé a tanárokat, így másfél év után eljöttem – jegyzi meg. – És mint matekos, átálltam a gazdasági szférába; könyvelő lettem. Idővel elvégeztem, a szakmához kapcsolódó jónéhány iskolát: kontrollert, tb-ügyintézőt, adótanácsadóit, mérlegképes könyvelőit. Majd először egy kis helyen kezdtem el dolgozni, majd nagyobban, majd még nagyobban és 2002-ben már egy top 500-as cégnél voltam nemzetközi kontroller – egész Közép-Kelet-Európa az enyém volt. Ezt az állást bizony azért kaptam meg, mert tudtam szlovákul.”
Ám nemsokára megszületett Virág, Ágnes kislánya. Amikor a gyermek hároméves lett, a céghez új pozícióba, nemzetközi belsőellenőrnek vették vissza. Kínától-Mexikóig utazhatott volna, de nem fogadta el, mert ugye volt egy hároméves lánya, aki nehezen viselte volna el, ha anyja havi 20-22 napot külföldön tölt.
„Így 2005-ben alapítottam egy könyvelőirodát, amely az évek során szépen kinőtte magát – folytatja. – Közben az utóbbi négy évben nagyon sok mindennel foglalkozom a könyvelés mellett; járom a nagyvilágot. Ma már a laptopommal bármely országból rátudok kapcsolódni az irodai gépemre.
Néhány éve, egy görögországi utazás kapcsán összeismerkedett egy lánnyal, aki az azelőtti nyáron egy indiai alapítványi iskolában tanított. Áginak nagyon megtetszett a lány története, majd felvette a kapcsolatot a közvetítő céggel, de a Covid mindent felülírt. Végül idén júniusban kimehetett Indiába.
„Ott is kötelező a közoktatás, de mindent a szülőknek kell fizetni, ezt azonban sok család nem engedheti meg magának – mesél. – Ezért az állam elfogadja azt, hogyha a szülők nem járatják a gyermekeiket az iskolába. Ebből kifolyólag 10 százalék fölött van az analfabetizmus.”
Ágnes egy 20 éves alapítványi iskolában tanított matematikát. Az intézmény az első évet 8 tanítvánnyal kezdte meg, ma bő hatszázan tanulnak ott. Az iskolában kizárólag lányok járnak, mert évtizedekkel ezelőtt az alapító olasz hölgynek az volt az álma, hogy Indában elindít egy iskolát, ahova csak lányok járnak.
„Van egy olyan kislányuk, aki már a delhi jogiegyetemen utolsó éves; nem mellesleg Indiában nagyon kevés nő dolgozik, és még kevesebbnek van egyetemi diplomája.”
Az előadás végén az érdeklődők eredeti indiai teát kóstolhattak.
