November elején indul az e-recept

2017. október 4. 07:46 | Szendi Rita

Felmutatjuk a személyi igazolványunkat, és már adja is a gyógyszerész, amit felírt az orvos. Hamarosan valósággá válik a beutalók és receptek helyére kerülő elektronikus rendszer. Az úgynevezett e-recept már idén novemberben megkezdi működését Magyarországon.  A cél, hogy az egészségügyi ellátórendszer tagjai között hatékonyabbá váljon az információáramlás.

Hétköznapi jelenet egy belvárosi gyógyszertárban. A betegek a jól ismert rózsaszín nyomtatvánnyal a kezükben érkeznek, hogy kiváltsák az orvosságukat. Novemberben azonban elindul az a rendszer, amelynek eredményeként végleg búcsút inthetünk a papír alapú vénynek, helyette elektronikus formában jutnak el az adatok a háziorvostól a gyógyszerészig. A változtatás célja, hogy összekössék az egészségügyi szolgáltatókat, akik korábban csak közvetett kapcsolatban álltak egymással.

– Ez tulajdonképpen az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térnek része. Az e-recepten kívül a rendszer részét képezi az is, hogy lehetőség lesz elektronikus úton beutalókat írni, leleteket visszanézni, lekérdezni, hisz ez egy komplex rendszer – mondta el dr. Sonkoly Iván háziorvos.

A rendszer segítségével az ellátók mindig naprakész betegadatokkal dolgozhatnak.

– Nagyon fontos, hogy kiszűrjük a polipragmáziát, tehát a túlzott gyógyszerfogyasztást. Az orvosnak és a gyógyszerésznek lehetősége lesz arra, hogy egy évre visszamenőleg megnézze, a beteg milyen gyógyszereket szedett, és akár tanácsokkal elássa illetve. A gyógyszerész az orvosnak információkat juttathat az esetleges interakciókról, polipragmáziáról és ezáltal hatékonyabbá lehet tenni a gyógyszer felhasználást – fogalmazott a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, dr. Sándor Csaba.

A hálózat működtetésében nagy hangsúlyt fektetnek a szakemberek a biztonságra is, hiszen egy-egy kórtörténet érzékeny, személyes adatnak számít. Éppen ezért az információk védelmét komoly előzetes vizsgálatoknak vetették alá. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tájékoztatása szerint a tesztek eredményei alapján nem kell tartani a visszaélésektől, és a rendszer a jövőben is folyamatos biztonsági felülvizsgálat mellett működik majd.

November elsejétől folyamatosan váltják le a hagyományos beutalókat és a recepteket. A tervek szerint pedig 2019-től teljesen megszűnik a papír alapú információcsere a beteg és az ellátók között.

 

 

További programok »

FEL