Női röplabda Magyar Kupa - Vasas-Békéscsaba döntő lesz

2023. február 22. 20:09 | behir.hu

A Békéscsaba lesz a címvédő Vasas ellenfele a női röplabda Magyar Kupa döntőjében, miután az elődöntő szerdai visszavágóján is 3-1-re legyőzte a Kaposvárt.

A két együttes másfél héttel ezelőtti első, békéscsabai találkozóját 3-1-re nyerték a hazaiak, akik vasárnap az addig veretlen Vasas bajnoki legyőzésével hangoltak a kupavisszavágóra. A somogyiak is győztes meccsel a hátuk mögött várhatták a találkozót, amelyen a vendégeknek két megnyert szettre volt szükségük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a fináléban.

Úgy tűnt, Tóth Gábor tanítványai nem is szeretnék sokáig húzni a továbbjutás eldöntését, ugyanis a nyitójátszmában a török Ceyda Aktas ponterős játékának, valamint jó nyitásaiknak köszönhetően a hajrához közeledve már kilenc ponttal vezettek. A hazaiak ugyan később mínusz ötre visszazárkóztak, a BRSE végül simán szerezte meg a vezetést.

A második felvonást sokkal jobban kezdte a KNRC, Tóthnak 10-5-ös hazai vezetésnél már másodszor kellett időt kérnie, együttese azonban ezt követően légiósai vezérletével új erőre kapott, a hazai hibáknak is köszönhetően fordított és kisvártatva már négypontos fórban volt. Ekkor a hazaiakat edző francia Vincent Lacombe egyperces reklamálással - és az ezért járó sárga lappal - alaposan megzavarta a BRSE röplabdázóit, a KNRC 21-18-ra elhúzott, de a fordulatos végjátékban hiába jutott el két szettlabdáig, a viharsarkiak lezárták a párharcot.

A tét nélkülivé váló harmadik etapra a hazaiak két, a vendégek négy helyen változtattak addigi csapatukon. A kaposváriak ki tudták használni ellenfelük összeszokatlanságát és simán szépítettek. A negyedik szettre a Kaposvár is újabb cserejátékost vetett be, de így is lendületben maradt és 21-19-ig vezetett. Ezt követően azonban már nem szerzett több pontot, így a BRSE kettős győzelemmel jutott fináléba.

A 102 perces összecsapás legeredményesebb játékosa a hazaiak magyar válogatott ütője, Szedmák Réka volt 22 ponttal, a vendégektől a bolgár Ralica Vasziljeva 14 pontig jutott.

A finálét, valamint a Kaposvár és a Nyíregyháza közötti bronzmérkőzést március 12-én rendezik a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL