Női röplabda: Hatan távoznak a BRSE-től

2022. május 14. 13:25 | behir.hu

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület szombaton koradélután jelentette be, hogy az idény végével több játékos is távozik a keretből.

A BRSE közlése szerint a légiósok közül Anastasiia Kornienko, Ema Strunjak és Salla Karhu szolgálataira a továbbiakban nem tart igényt ötszörös bajnok együttes. Mint írják, főleg a szezon második felében remek teljesítményt nyújtó Sara Klisura esetében szerettek volna hosszabbítani, ám a sportoló olyan lehetőséget kapott, amellyel a klub nem tudott versenyezni.

Szintén a távozók közt van Pekárik Eszter, akit a csapat 2017-ben igazolt le. Bár a játékost több sérülés hátráltatta, így is meghatározó játékossá nőtte ki magát. A válogatott center egy másik magyar klub ajánlatát preferálta.

Rády Boglárka Jászberényből érkezett a BRSE utánpótlásába, ahol a ranglétrát végigjárva lett a felnőtt keret tagja, ám Molcsányi Rita és Kertész Petra mögött kevesebb lehetőséget kapott, ezért a távozás mellett döntött.

További programok »

FEL