Nézőpontok 2015-ből

2016. február 24. 06:39 | behir.hu

Ötödik alkalommal nyílt kiállítása Békésen a Márvány Fotóműhelynek. A békéscsabai csoport ezúttal harminchat fotós harminchat nézőpontját mutatja be a látogatóknak.

A múlt emlékei, a körülöttünk lévő értékek szépségei, valamint portré és tárgyfotók is helyet kaptak a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kápolna termében. Nem véletlenül viseli a Nézőpontok címet a kiállítás, hiszen mindannyiunknak mást és mást jelenthet egy-egy gondolat vagy kép. A tárlat a fotóműhely tavalyi munkáját foglalja össze.

- A tagoknak a szabadon választott témája határozta meg a kiállítás anyagát, tehát végül is nem tematikus a kiállítás. Annyi volt igazából a meghatározó, hogy a tagok igyekezzenek az elmúlt év terméseit bemutatni – fogalmazott Katona Péter, a Márvány Fotóműhely vezetője.

A kiállítást Apáti-Nagy Lajos, a Békési Fotós Klub vezetője nyitotta meg. A két csoport között folyamatos a kapcsolat, hiszen a csabaiak évről évre elhozzák a kiállításukat, valamint volt egy közösen szervezett fotós tábor is. A tárlat az együttműködés mellett maradandó üzenettel is bírhat a jövő generációjának.

A kiállítás március 18-ig tekinthető meg a kulturális központban.
 

FEL