A kecskeméti Neumann János Egyetem tavaly indította útnak utazó egyetemét, a NEUTECH-et, mely az ország 14 városában élményalapú programokkal mutatja be az intézmény képzési kínálatát. Minden iskolában az adott intézmény profiljához illeszkedő szakok mutatkoznak be.
– Ezúttal a járműmérnöki alapszakhoz kapcsolódva egy elektromos, hibrid hajtású kishaszongépjárművet hoztunk, amelynek a fejlesztési folyamatait és a működési elvét ismerhetik meg a fitalok. A logisztikai képzés bemutatására pedig tapasztalattal rendelkező, neves szakembereket kértünk fel – fogalmazott Halczman Szilvia, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának beiskolázási igazgatója.

A Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum 2021-ben kötött stratégiai, együttműködési megállapodást a kecskeméti Neumann János Egyetemmel. Ennek megfelelően a technikum vállalta, hogy népszerűsíti a felsőfokú oktatási intézmény GAMF Műszaki és Informatikai Karának képzéseit – főként a gépész, jármű- és logisztikai mérnök szakokat.
– Nagy öröm számunkra, hogy az intézmény tanulói közül egyre többen jelentkeznek felsőoktatási képzésre. Mint műszaki iskola, azt szorgalmazzuk, hogy a fiatalság ezen a terülten folytassa a tanulmányait – osztotta meg Malatyinszki Péter, a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum igazgatója.
A kezdeményezésnek köszönhetően a diákok jelenlegi oktatási intézményükben testközelből szerezhetnek tapasztalatot Neumann János Egyetem képzéseivel kapcsolatban. Ezzel elősegítve, hogy a fiatalok megfontolt és tudatos döntés hozzanak a továbbtanulással kapcsolatban.