Népzenei műfajból, világzenei kavalkád – a Budapest Klezmer Band Békéscsabán

2023. október 2. 07:22 | Fajó Attila

Igazi zenei utazásra hívta a Csabagyöngye Kulturális Központ az Őszi Művészeti Hetek nyitányára érkező vendégeit, vasárnap este. A tradicionális zsidó zenét játszó Budapest Klezmer Band Szinetár Dóra színész- és énekesnővel kiegészülve lépet fel a csabai Agórában.

Jávori Ferenc Fegya több, mint 30 évvel ezelőtt alapította a Budapest Klezmer Bandet. A formáció Fegya szerzeményeit, átiratait játssza, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció a közönség számára egy igazi zenei utazás.

A Budapest Klezmer Band Európában és a tengerentúlon is egyaránt ismert és közkedvelt együttes. Számtalan koncertjük mellett, egyedi koprodukciókban is szerepeltek, mint a Pannon Dalok project Rost Andreával; Purim, avagy a Sorsvetés A Győri Balettel. A sok színházi szereplés és koncert mellett Fegya két saját musicallel is büszkélkedhet, a Menyasszonytánc az Operettszínházban, a Farmerkirály pedig 2022 nyarán a Soproni Kőfejtőben került bemutatásra.

Gazda Bence, az együttes hegedűművésze úgy nyilatkozott, hogy a klezmer népszerű zenei műfaj, világszerte ismerik és elismerik. Az együttesben 2002 óta muzsikáló művész hangsúlyozta: a hegedű az autentikus zsidó zenében a rendkívül széles skálán mozgó érzelmi világ és fájdalom bemutatására rendeltetett, mondhatni sorsszerűen.

 

A Budapest Klezmer Band koncertjén közreműködő Szinetár Dóra elmondta: nagyon könnyű szerethető emberekkel együtt dolgozni és számára ez az együttes csupa ilyen emberből áll. Kiemelte, hogy számára akkor sikeres egy koncert, ha az előadás közben kiadott energia, az éneklés és a közös zenélés öröme kapcsán visszatérül és az ember nem fáradtnak, hanem feltöltődöttnek érzi magát. Mint bevallotta: ezt pedig a Budapest Klezmer Banddel gyakran így érzi.

(A cikkben szereplő fényképek a koncert főpróbáján készültek.)

Galéria

További programok »

FEL