Néptánc záróvizsga – rengett bele a színpad

2023. június 13. 10:00 | Fajó Attila

Népes hallgatóság előtt tettek szakmai záróvizsgát a Bartók Táncegyüttes tagjai hétfőn este a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az 50 fős tánckar a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium néptánc szakos évfolyamainak tanulóiból és az ötödéves végzős diákokból állt.

A vizsgaelőadás drukkja egyáltalán nem érződött, ahogy a művészeti szakgimnázium tanulói ellepték a színpadot. Jobb szót nem is találhatnék, hiszen olyan elementáris erővel ropták a Talléros együttes által játszott népzenére, hogy rengett bele a színpad. Igazán katartikus élmény volt!

Az előadást megelőzően Csajányi Melinda igazgató köszöntötte a több száz fős közönséget és nem utolsó sorban a szakmai zsürit, hiszen mégiscsak a megszerzett tánctudásról adtak számot a végzős növendékek, a szakmában jártas 3 fős vizsgabizottság előtt. 

Szarka Zsolt, a táncegyüttes vezetője és a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium tánctagozatának vezetője elmondta, hogy a gálaest során több tájegységi táncot is bemutatnak a diákok, erre utalt a Berzencétől Középlokig elnevezés is.

– A néptánc, mint kifejezési eszköz nemcsak földrajzi távolságokat képes áthidalni, hanem megismerteti velünk a magyar folklór kincseinek értékét és szépségét – mondta el a néptánc tanszék vezetője.

Galéria

További programok »

FEL